Hogyan álcázzák magukat az orosz katonák télen?

orosz katona, tél, álca
Vágólapra másolva!
A hadgyakorlaton lévő, a terepszínű ruházatot fehérre váltó katonák gyorsan elfoglalják helyüket a havas erdők szélén. Sietnek, hogy minél hamarabb lecsapjanak az ellenséges konvojra. Csak egy perc telik el és még a legélesebb szem sem látja a több tucat katona harci alakzatát a hóban, írja a RIA Novosti nevű orosz hírportál.
Vágólapra másolva!

A mozgósítást a szabályoknak megfelelően végezték, noha ez csak egy gyakorlat. Az Örményországban fekvő Giumri orosz katonai bázis 102 cserkésze, a hét folyamán kezdte meg a kiképzést, téli időben végzendő harci küldetéseket szimulálnak. Háborús helyzethez hasonlóan úgy kell mozogniuk, hogy ne lássák, és ne hallják őket, valamint a terep előnyeit is használják ki.

A téli álca alkalmazása mindig problémát jelentett az orosz haderőnek,

az elmúlt évtizedekben kitaláltak és teszteltek sok taktikát, amelyeknek a célja az ellenség meglepése és megtévesztése. A RIA Novosti ezeket a módszereket veszi sorra.

Embed from Getty Images

Az orosz hadseregnek egy még

1985-ben kiadott tankönyve van, amely aprólékosan leírja, hogyan álcázzák magukat

a szárazföldi erők. A könyv az álcázás erősségeit és gyengeségeit emeli ki, felsorolva az ehhez szükséges felszereléseket a bevetési tereptől függően.

A szerzők véleménye szerint a téli időszakban legbonyolultabb biztosítani a katonák „láthatatlanságát". A hóban nehezebben lehet eltüntetni a nyomokat, és az ellenségnek azt a legkönnyebb megtalálnia. A hótakaró csupán a fegyverek jobb elrejtésében segít.

Ilyen körülmények között a fehér köpeny a katona legjobb barátja, mert az nehezen vehető észre nyílt terepen, főleg ha az illető nem hagy nagy nyomokat a hóban. Viszont hamar elveszíti a hatékonyságát, ha a terepen van növényzet. Ebben az esetben könnyen észrevehető már távolról is.

Annak érdekében, hogy elkerüljék a lelepleződést,

az orosz hadsereg tagjai a fehér köpenyükre hamufoltokat tesznek.

Ezt néha fegyvereken is alkalmazzák.

Egy másik kedvelt álcázási taktika a kombinált ruhák használata. Ez leginkább Csecsenföld hegyvidéki, erdős tájain volt előnyös. Hogy ne vegyék őket észre távolról sem, a katonák fehér nadrágot és zöld köpenyt vettek fel, elérve ezáltal, hogy ne észleljék őket se a hófödte, se a növényes részeken.

A cserkészek annak érdekében, hogy elrejtsék az arcukat, fehér maszkokat viselnek. Ezek általában a ruha alatt folytatódnak és így a nyakat is láthatatlanná teszik. A maszknak két szerepe van: elrejti a légzési gőzt és az egyenruha alá irányítja a hőt. A papírból vagy szövetből készült sisakokat szintén fehérre festik.

Téli időszakban a fegyverek álcázása a legnehezebb, különösen a páncélozottaké.

Ha hó van, akkor általában a fegyvereket is fehér színűre mázolják.

Ezek a fegyverek viszont hómentes környezetben nem alkalmazhatók. Egy másik módszer a másik három évszakban használt álcázási módszerek kombinációja. A kiemelkedő részek el vannak rejtve, míg a többi fehérre van festve. Így könnyebb megtéveszteni az emberi szemeket.

Embed from Getty Images

A tankok álcázása különösen vészhelyzetek esetében jelentett kihívást. Nemrég erre a fehéroroszok egy zseniális módszert találtak ki. Egy februári hadgyakorlat során újságokat ragasztottak a páncélozott autókra és tankokra, így könnyebben lehetett álcázni azokat. Úgy tűnik, hogy a leleményességnek nincsenek korlátai.