Helyreállították a forródrótot Phenjan és Szöul között

Horizontal SOURIANT PORTRAIT (FILES) This file photo taken on May 10, 2016 shows North Korean leader Kim Jong-Un watching a military parade and mass rally on Kim Il-Sung square in Pyongyang. 
US military confirms that North Korea fired a ballistic missile
Kim Dzsong Un, észak-koreai vezető a mai napig azt sem ismerte el hivatalosan, hogy idén februárban elhunyt volna a féltestvére Kim Dzsong Nam.
Vágólapra másolva!
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető utasítást adott arra, hogy közép-európai idő szerint szerda reggel 7 óra 30 perckor állítsák helyre a két Korea közötti kommunikációs forródrótot, amelyet Phenjan két éve megszüntetett, és amelyen most Észak-Korea téli olimpiai részvételéről tárgyalnának hivatalosan - jelentette be a két Korea közötti ügyekért felelős phenjani hivatal vezetője egy tévé- és rádióközleményben.
Vágólapra másolva!

"Gyakorlati kérdésekről fogunk tárgyalni esetleges olimpiai küldöttségünkkel kapcsolatban" – tette hozzá Li Szon Gvon.

Erről a két Korea egyesítésének ügyeivel foglalkozó szöuli minisztérium számolt be.

Dél-Korea az előző nap tett javaslatot magas szintű tárgyalásokra a két ország között arról, hogy Észak-Korea vegyen részt februárban a téli olimpián a dél-koreai Phjongcshangban. Előzőleg, újévi köszöntőjében

Kim Dzsong Un azt mondta, kész párbeszédet kezdeni Szöullal, és mérlegelni fogja, hogy országa részt vegyen-e az olimpián.

Kim Dzsong Un Forrás: AFP/Ed Jones

Cso Mjung Gjon dél-koreai országegyesítési miniszter kedden közölte: a kormány azt javasolja, hogy január 9-én Panmindzsonban tartsanak magas szintű egyeztetéseket a kétoldalú tárgyalások újraindítása jegyében. Ezen a határ menti településen írták alá a koreai háborút (1950-1953) lezáró tűzszüneti megállapodást. A két ország közötti tárgyalások újraindításával kapcsolatban azonban Csoj Hjun Szo dél-koreai védelmi minisztériumi szóvivő emlékeztetett arra, hogy eddigieknél részletesebb választ várnak a július óta tett tárgyalási javaslataikra. Li Szon Gvon szerdai közleményében azonban nem esett szó arról, hogy Phenjan elfogadja-e Szöul javaslatát a január 9-ei tárgyalásokra.

A kommunikációs forródrót fizikailag mindig létezett. Phenjan azért állította le a működését 2016 februárjában, mert így tiltakozott az ellen, hogy Dél-Korea bezárta a két ország közös ipari komplexumát.