Kiengedték a kórházból a volt perui elnököt

Vágólapra másolva!
Elhagyta a kórházat helyi idő szerint csütörtökön a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, elnöki kegyelemmel börtönből szabadult Alberto Fujimori volt perui elnök, hogy 12 év után újra szabad emberként folytassa életét.
Vágólapra másolva!

Az emberi jogok megsértése és korrupció miatt 25 éves börtönbüntetését töltő volt politikus karácsonykor kapott kegyelmet Pedro Pablo Kuczynski jelenlegi államfőtől. Kuczynski döntése ellen tiltakozva sokan az utcára vonultak.

A 79 éves Fujimorit december 23-án vitték be sürgősségi kezelésre egy klinikára, ahonnan helyi idő szerint csütörtökön bocsátották el. A volt elnököt az egészségügyi intézmény előtt támogatóinak nagyobb csoportja várta. Fujimori rendőri kísérettel érkezett meg a limai La Molina körzetben található otthonába, ahová riporterek hada követte.

"Sok perui nagy örömére Alberto Fujimori ma szabad ember" – mondta a férfi orvosa, Alejandro Aguinaga egy helyi tévécsatornának.

A Perut 1990 és 2000 között irányító politikust sokan korrupt diktátornak, míg mások meg nem értett hősnek tartják.

Fujimori még a kórházban jelezte: nem kíván visszatérni a politikai életbe, bár hívei szívesen látnák a lánya, Keiko Fujimori által vezetett Népi Erő nevű jobboldali párt tanácsadójaként. Az ellenzéki tömörülés többséggel rendelkezik a perui kongresszusban.

"Semmi rossz nincs abban, hogy tanácsot kapunk tőle, vagy számítunk a támogatására és véleményére egy jövőbeli elnökjelölt számára" – hangsúlyozta a Népi Erő egyik törvényhozója, Maritza García a múlt héten. "Egészségi állapota miatt ugyan nem vezetheti a pártot, de az ágyából vagy a kerekesszékéből is mutathatja az irányt".

García a Népi Erő azon tíz képviselőjének egyike, akik tartózkodtak a korrupciós botrányba keveredett Kuczynski menesztéséről zajló szavazás során. Az államfőt végül nem sikerült megbuktatni. Fujimori támogatta a válságba került Kuczynskit, de a politikusok képviselői tagadták, hogy az elnöki kegyelem egy háttéralku része lett volna.