Gyerekek is meghaltak a vasárnapi szíriai támadásokban

Vágólapra másolva!
Legalább 21 civil, köztük nyolc gyerek vesztette életét a Szíria északnyugati részén található Idlíb tartományban, a damaszkuszi kormányerők és orosz szövetségeseik légicsapásaiban – mondta el hétfőn a nagy-britanniai székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Vágólapra másolva!

A vasárnapi légicsapás során több ponton támadták a tartomány délkeleti részét.

Szindzsár közelében egy család 11 tagja halt meg

– tette hozzá a terepen kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező szervezet vezetője, Rámi Abder-Rahmán.

Az igazgató jelezte, hogy a légicsapások hétfőn tartományszerte folytatódtak. Az OSDH a repülőgép és a lőszerek típusát, a támadás helyét, illetve a repülési tervet veszi figyelembe az elkövetők beazonosításához.

A kormányerők vasárnap elfoglalták Szindzsárt, amely 14 kilométerre található a hadsereg következő célpontjától, az Abu Duhúr katonai repülőtértől. A létesítményt 2012-ben vették ostrom alá a lázadók, és 2015 szeptemberére teljes mértékben uralmuk alá vonták.

Idlíb tartományt szintén 2015-ben veszítette el a hadsereg, azután, hogy az ellenzékiek elfoglalták az azonos nevű tartományi fővárost. Eddig ez volt az egyetlen tartomány, amely teljesen a felkelők és a Haját Tahrír as-Sám (HTS) nevű katonai ernyőszervezet uralma alatt állt. A HTS élén a Dzsabhat Fatah es-Sám dzsihadista csoport található, amely korábban an-Nuszra Front néven az al-Kaida szíriai ágaként volt ismert.

Az oroszok légi támogatását élvező szíriai rezsim december 25-én indított műveletet Idlíb délkeleti részének visszaszerzéséért. A kormányerők elsődleges célja az, hogy biztosítsák a Damaszkuszt Aleppóval összekötő országutat – mutatott rá az OSDH.

A szíriai hadsereg hétfőn egy másik fronton is előrelépést tett, amikor áttörte a felkelők állásait egy katonai bázisnál, a főváros, Damaszkusz keleti külterületén. A lázadók, többségében az Ahrar as-Sám csoport fegyveresei, a múlt vasárnap szereztek meg jelentősebb létesítményeket a kelet-gútai Harasztánál lévő támaszponton. A kormányhadsereg elitalakulata, az orosz légierő támogatásával, vasárnap este indított támadást a bázis körüli ostromgyűrű feltörésére, hogy kiszabadítsa az ott lévő mintegy 200 kormánykatonát.