Gyerekeket öltek meg a leopárdok Indiában

leopárd
December elején egy nyolcéves kisfiút, a múlt héten pedig egy meditáló buddhista szerzetest ölt meg leopárd Indiában.
Vágólapra másolva!
Leopárdok öltek meg legalább három gyereket Indiában a helyi média tudósításai és vadvédelmi szakértők szerint.
Vágólapra másolva!

Két gyereket India középső részén marcangolt halálra valószínűleg ugyanaz a leopárd, egy 14 éves fiút pedig északon, egy vadrezervátum közelében. Mindhárom gyerek vasárnap halt meg a tudósítások alapján.

Indiában évente néhány tucat alkalommal támadnak leopárdok a lakosokra. Az országban néhány ezer leopárd és 1,3 milliárd ember él.

Évente néhány tucat alkalommal támadnak emberekre Forrás: AFP/Photononstop/Emilie Chaix

"A leopárdok és az emberek története az egymás mellett élésről szól nagyjából. Emberek milliói élnek a nagymacska-populációk közelében, ám csak elenyésző részüket éri támadás" – mondta el Pranav Csancsani, a WWF állatvédelmi szervezet tigrisprogramjának koordinátora.

A legtöbb támadást a legszegényebb emberek szenvedik el, akik maguk eszkábálta, közmű nélküli házakban élnek az erdők vagy cukornádültetvények peremén, ahol leopárdok és néha tigrisek is rejtőznek.

"A kettő együtt halálos kombináció" – mutatott rá Csancsani.

Uttar Prades állam Bahraich járásában, ahol a 14 éves fiú meghalt, legalább féltucat leopárdtámadás történt a tavaly év eleje óta, egy alkalommal otthonából hurcolt el gyereket egy ragadozó.

A közeli Katarniaghat vadrezervátumban leopárdok és tigrisek is élnek.