Őrizetbe vettek egy terroristagyanús szíriai férfit Németországban

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vettek egy terroristagyanús szíriai férfit kedden a németországi Lipcsében.
Vágólapra másolva!

A 23 éves férfit állam elleni súlyos bűncselekmény előkészítésével gyanúsítják. Elfogásával együtt házkutatást tartottak

négy lakásban, és lefoglaltak "tárgyakat és iratokat",

amelyeket megvizsgálnak - áll az eljárást irányító drezdai ügyészség közleményében. Hozzátették, hogy a nyomozást folytatják, és további részleteket egyelőre nem közölnek.

A Bild című lap értesülése szerint egyebek között

gázpalackokat foglaltak le, amelyeket valószínűleg egy merénylethez használt volna a szíriai férfi.

A lap úgy tudja, hogy a hatóságok az interneten folytatott tevékenységére figyeltek fel. A gázpalackokat is az interneten rendelte.