Ferenc pápa: Be kell fejezni az amazóniai őslakosok kizsákmányolását

2018.01.19. 19:39

Elítélte pénteken az Amazónia őslakos népei ellen gazdasági érdekből folytatott elnyomást Ferenc pápa perui látogatásának első állomásán, ahol dél-amerikai bennszülöttekkel találkozott. A pápa szerint a bennszülött népek "még soha nem voltak akkora veszélyben, mint most".

A katolikus egyházfő követelte az amazóniai esőerdő kizsákmányolásának beszüntetését, és azt, hogy az őslakosokat ismerjék el az Amazónia "elsődleges őrzőinek". Az egyházfő szerint alapvető fontosságú, hogy a kormányok és egyéb intézmények a törzseket tekintsék legitim partnereknek a fejlesztési és a természetvédelmi projektekről szóló tárgyalásokat illetően (is).

A pápa "az egyház szívügyének" nevezte az Amazóniát, és hangsúlyozta, hogy tiszteletben kell tartani az ottani őslakos népek jogait, nyelveit, szokásait és kultúráját.

"Élő emléke vagytok annak a küldetésnek, amellyel Isten mindnyájunkat megbízott, ez pedig közös otthonunk védelme" – mondta a tollakkal és gyöngyékszerekkel ékesített őslakos peruiak tömegének Ferenc pápa.

Ferenc pápát fogadja virágcsokorral egy kislány Pedro Pablo Kucyznski perui államfő (balra, háttal) mellett a Jorge Chávez Nemzetközi Repülőtéren 2017. január 18-án, a katolikus egyházfő négynapos perui látogatásának kezdeténForrás: MTI/EPA/EFE/Ernesto Arias

A Coliseo Madre de Diósban (Isten Anyja Csarnokban) tartott találkozón mintegy négyezer őslakos köszöntötte a katolikus egyházfőt egyebek között énekkel és tánccal. A pápa ez után egyenként megjegyezte a különböző bennszülött népek neveit. Végül kijelentette: "annyira vágyott erre a találkozóra", hogy kifejezetten itt akarta folytatni útját Chile után. A csarnokhoz vezető menetén sokan a vatikáni zászló főbb színeiben pompázó, sárga-fehér lufikkal, ujjongva és integetve kísérték az egyházfőt.

Ferenc pápa már perui látogatása előtt is beszélt az Amazónia védelmének szükségességéről.

A katolikus egyházfő hétfőn érkezett apostoli látogatásra Chilébe, ahonnan csütörtökön utazott tovább Peruba, ahol vasárnapig fog tartózkodni.