Bevetették a hadsereget Indiában egy tűzeset miatt

Vágólapra másolva!
Csaknem ötezer katonát is bevetettek egy teljesen elszennyeződött tavon keletkezett hatalmas tűz miatt a dél-indiai Bangalor város mellett - közölte a hadsereg.
Vágólapra másolva!

A tűz tegnap keletkezett a szennyvízzel, vegyi melléktermékekkel, építési törmelékkel telített, vízi növényekkel borított Bellandur tavon, és fenyegette már a lakott területeket, valamint egy katonai bázist is.

A katonák erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült megfékezni a tüzet,

ma reggel már csak a füstje volt nagy - olvasható a közleményben.

2015-ben olyan nagy mennyiségű szennyvíz és ipari vegyi anyag került a tóba, hogy az kiöntött Bangalor egyes utcáira.

A tó vízének vizsgálatakor kiderült, hogy rendkívül nagy a foszfor- és más szervetlenanyag-tartalma.

Azóta gátat építettek köré, hogy megakadályozzák a kiömlését.