Elfogyott a kanyaró elleni oltóanyag Kárpátalján

kanyaró
A jelenlegi vakcina megfelelő védettséget biztosít kanyaró ellen.Magyarországon a lakosság átoltottsága 98 százalék fölött van, ami gyakorlatilag a populáció számára teljes védettséget ad. (a kép illusztráció)
Vágólapra másolva!
A megyében már két hete elfogyott az oltóanyag, de az Ukrán Egészségügyi Minisztérium nem biztosít több vakcinát.
Vágólapra másolva!

A megyevezető Moskal.in.ua hivatalos honlapján közzétett bejegyzésében rámutatott, a kanyaró gyors kárpátaljai terjedéséért a felelősség az egészségügyi tárcát terheli, a megyében ugyanis teljesen hiányoznak a kanyaró, mumpsz és rubeola elleni oltóanyagok. A járásban egyébként hétfőtől

két hétre járványszünetet rendeltek el minden iskolában és óvodában,

mert ugrásszerűen megnőtt a kanyarós megbetegedések száma. Ugyancsak sok a kanyarós beteg az Ungvári és Huszti járásokban - tette hozzá.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Hennagyij Moszkal jelezte, a január 19-i állapotok szerint Kárpátalján 300 kanyarós beteget regisztráltak, és naponta újabb eseteket jelentenek. Közlése szerint a fertőzöttek 78 százaléka 17 éves kor alatti, és a betegség terjedésének fő oka az, hogy

a gyerekeket nem oltották be kanyaró ellen a megfelelő időben, mert nem volt oltóanyag.

A legnagyobb gond az, hogy Kárpátalja továbbra sem kap vakcinákat, mert az egészségügyi minisztérium a múlt évben a védőoltások szükséges mennyiségének kevesebb mint egyharmadát szállította le - írta, megjegyezve, ezért volt

kénytelen Magyarországhoz fordulni humanitárius segélyért.

A kormányzó állítása szerint az egészségügyi tárca figyelemre sem méltatja a védőoltások szállítására vonatkozó kárpátaljai kéréseket. Mint hangsúlyozta, felelőssége tudatában kijelentheti, hogy

hazudnak a minisztérium vezetői,

amikor televíziós nyilatkozataikban azt állítják, hogy az ország minden régiója el van látva védőoltásokkal. Kárpátalján már két hete egyáltalán nincs kanyaró elleni védőoltás, s minisztérium minden kérésünket semmibe veszi - szögezte le közleményében Hennagyij Moszkal, hozzáfűzve, hogy ha a kanyaró halálos áldozatokat követelne, azért a teljes felelősség az egészségügyi minisztérium vezetését terheli majd.