Soros György milliárdokból lobbizott Magyarország ellen

SOROS, György; Bolton, Tamiko; alapítás cégvezető CSELEKVÉS Foglalkozás házaspár megalapítás SZEMÉLY tapsol üzletember
Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke és a felesége, Tamiko az Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet megalapításának alkalmából rendezett berlini ünnepségen 2017. június 8-án
Vágólapra másolva!
A Soros-hálózat több mint 3,5 milliárd forintot költött 2017-ben jelentős részben magyar ügyekkel kapcsolatos lobbizásra az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!

A Soros-birodalom egyik legnagyobb szervezete, az Open Society Policy Center (OSPC) az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának benyújtott hivatalos beszámolók szerint

csak 2017-ben több mint 14 millió dollárt (mintegy 3,5 milliárd Ft) költött jelentős részben hazánkat célzó lobbitevékenységre.

Az érdekérvényesítés a Kongresszus mindkét házában, a Külügyminisztériumban, a Védelmi Minisztériumban és a Nemzetbiztonsági Tanácsban is folyt.

Milliárdokból lobbizott Soros Magyarország ellen az Egyesült Államokban Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan

Hamis állításoktól hemzsegő dokumentum

A dokumentumokból kiderült, hogy lobbiztak egyrészt egy képviselőházi határozat elfogadásáért, amely „a magyarországi demokrácia támogatását és a régóta fennálló, kölcsönös előnyökön alapuló amerikai-magyar viszony megerősítését" célozta. A határozattervezet olyan állításokat tartalmazott, mint hogy „Orbán Viktor miniszterelnök és a kormányzó Fidesz szavakban is és tettekben is egyre inkább autoriterré válik."

A dokumentumban az is szerepelt, hogy „elítélik Magyarországot, amiért egyre kevésbé szabad és demokratikus" és „sürgeték a magyar kormányt, hogy vonja vissza azokat a törvényeket és intézkedéseket, amelyek korlátozzák az egyéni szabadságot és az alapvető jogokat."

Befolyásolás

Másrészt

lobbiztak egy olyan képviselőházi határozatért is, amely „a nemzetközi akadémiai szabadság mellett áll ki".

Az anyagban felszólaltak „a külföldi kormányok által tanúsított diszkrimináció ellen" és felszólították a döntéshozókat, hogy védjék meg a külföldön működő, de „Amerikában akkreditált" egyetemeket. Síkraszálltak továbbá a magyar felsőoktatási törvény módosítása, illetve a külföldről finanszírozott szervezeteket szabályozó törvény ellen is.