Saját fiáról posztolt véres képet egy anya

2018.02.01. 17:07

Tanára végignézte, az anyja pedig posztolta, hogy a fia vérben fekszik a földön, miután az egyik iskolatársa megverte az iskolájában San Antonióban. A nő a közösségi médiához fordult, hogy felhívja a figyelmet az iskolai erőszakra.

A diákot testnevelés óra után verte meg az egyik iskolatársa. A testnevelő tanár állítólag semmit sem tett azért, hogy megvédje a gyereket - írja a Daily Mail.

Pedig a fiú szólt a tanárának, hogy egy másik diák bántani akarja.

A tanár pedig azt mondta neki, hogy megvédi, mégsem tette meg.

Forrás: Facebook

A dühös anya a Facebookon posztolta a fiáról készült véres képet, miközben az iskolaigazgatónál panaszt tett a tanár ellen, aki egyszerűen nem foglalkozott azzal, hogy mi történik a gyerekkel az órája után.

A gyerek depressziós lett

Valerie Ann Lozano azt mondta, fia visszahúzódó természetű, és depresszióra hajlamos, ami most még jobban felerősödött benne,

aludni sem tud a támadás óta. A fiúhoz mentőt kellett hívni. A közösségi oldalon megosztott fotóra pillanatok alatt 200 ezren kattintottak, és a helyi médiának is felkeltette az érdeklődését.

A tanár nem jelent meg a találkozón

A gyerek anyja másnap találkozott az igazgatóval, és szeretett volna a tanárral is, aki megígérte, hogy ott lesz, de nem jelent meg a megbeszélt időpontban. Egyelőre azt sem tudni, felelősségre vonták-e az ügyben. Újságírók is felkeresték az iskolát, amely végül egy hivatalos közleményt adott ki. Ebben az állt, hogy

két tanulójuk összeverekedett, és egy rendőr állította le a fiúkat.

Az ügyet az iskolafelügyelet vizsgálja. Amíg ennek nincs eredménye, nem rúghatják ki az agresszív diákot.