Hat év börtönt kapott egy koszovói drogbáró

2018.02.01. 19:00

Naser Kelmendi drogbárót kábítószer-kereskedelem miatt ítélték börtönre, a szervezett bűnözésre és gyilkosságra vonatkozó vádakat azonban elvetették - közölte a honlapján a Koha Ditore című pristinai napilap.

A koszovói és boszniai állampolgársággal is rendelkező férfit 2013-ban fogták el Koszovóban, 2015-ben indult ellene eljárás, 2017 júniusa óta szabadlábon védekezett. A börtönben eltöltött időt beleszámítják a büntetésébe.

Noha Bosznia-Hercegovina kérte kiadatását, ez nem történt meg, mert a koszovói törvények szerint koszovói állampolgárt nem adhatnak ki olyan országnak, amely nem ismeri el Koszovó függetlenségét, és ezért nem írt alá kiadatási szerződést Pristinával.

Kelmendit azzal vádolták, hogy az egyik legnagyobb balkáni drogkartell vezetője volt. 2012-ben felkerült az Egyesült Államok feketelistájára, valamint az Interpol is körözést adott ki ellene. Az egyik vádpont szerint 2007-ben Szarajevóban meggyilkolta Ramiz Delalic hírhedt bosnyák bűnözőt. Nasser Kelmendi az ellene felhozott összes vádpontban ártatlannak vallotta magát.