200 millió dollár lehetett Észak-Korea illegális exportbevétele

Vágólapra másolva!
Észak-Korea tavaly csaknem 200 millió dollár bevételre tett szert tiltott exporttevékenységből - áll egy pénteken hírügynökségek számára elérhetővé vált titkos ENSZ-jelentésben, amelyet független szakértők készítettek a világszervezet Biztonsági Tanácsa szankcióbizottságának.
Vágólapra másolva!

Észak-Korea úgy szállított szenet Oroszországnak, Kínának, Dél-Koreának, Malajziának és Vietnamnak, hogy a szállítólevélen egy másik ország - például Oroszország vagy Kína - volt feltüntetve szállítóként. A jelentéstevők szerint Észak-Korea a tiltott polgári célú exportcikkek - szén, vas, ólomérc, textil, halászati termékek - mellett fegyvert is szállított, nevezetesen Szíriának és Mianmarnak.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2006 óta számos büntetőintézkedéssel - köztük exporttilalommal - próbálja elérni, hogy Phenjan ne tudja finanszírozni nukleáris és rakétaprogramját, ne tudjon importálni kőolajat és olajipari termékeket. A jelentéstevők állítása szerint azonban Észak-Korea a világkereskedelem különféle csatornáit kihasználva

kijátssza a szankciókat.

A szakértők vizsgálták Szíria és Mianmar együttműködését a ballisztikus rakéták fejlesztése és vegyifegyver-gyártás terén. Ezek alapján kiderült, hogy Észak-Korea is szállított Szíriának olyan termékeket, amelyek felhasználhatók az ilyen jellegű tevékenységek során. A talált bizonyítékok Szíriára nézve amiatt is terhelők, mert a damaszkuszi rezsimnek 2013 óta tilos vegyi fegyvert tárolnia és előállítania.

Az érintett országok ENSZ-beli képviseletei közül egyik sem reagált a jelentéssel kapcsolatos kérdésekre.