Cipruson újraválasztották Nikosz Anasztasziadisz elnököt

Vágólapra másolva!
Nikosz Anasztasziadisz hivatalban lévő államfő győzött a ciprusi elnökválasztás vasárnap tartott második fordulójában.
Vágólapra másolva!

A hivatalos végeredmény szerint Anasztasziadisz a leadott voksok 55,99 százalékét szerezte meg, míg ellenfele, Stavrosz Malasz baloldali független jelölt a voksok 44 százalékával szorult a második helyre.

Az exit poll felmérések előre jelezték, hogy a választók bizalmat szavaztak a régi-új elnöknek.

A CyBC közszolgálati televízióban az urnák zárása után ismertetett közvélemény-kutatási eredmények is azt mutatták, hogy Anasztasziadisz 54,5-59,5 százalékos támogatottsággal győzött, Stavrosz Malasz pedig a voksok 40,5-45,5 százalékát kapta meg. A szavazóhelyiségekből kilépők megkérdezésével készült két másik felmérés hasonló eredményeket mutatott.

A választásra jogosultak 73 százaléka jelent meg az urnáknál vasárnap, míg az egy héttel korábban tartott első fordulóban kicsit alacsonyabb, 71,88 százalékos volt a részvételi arány.

Egy héttel ezelőtt is Anasztasziadisz nyert, a szavazatok 35,5 százalékával, Malasz pedig a voksok 30,3 százalékával jutott be a második fordulóba. Az első fordulóban összesen kilenc jelölt indult.
Anasztasziadiszt a kormányzó Demokratikus Tömörülés (DISY) jelölte újra. Malasz függetlenként indult a választáson, de támogatja őt a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a kommunista Ciprusi Nép Haladó Pártja (AKEL).

Az új államfő egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy "új életet leheljen" a sziget újraegyesítéséért folytatott tárgyalásokba.

A megbeszélések a Törökország jövőbeli szerepe körüli nézeteltérések miatt futottak zátonyra 2017 nyarán.