Hollandia hivatalosan visszahívja törökországi nagykövetét

Vágólapra másolva!
Hollandia hivatalosan is visszahívja Ankarába akkreditált nagykövetét, aki 2017 márciusa óta nem tudja ellátni feladatait ankarai állomáshelyén – közölte a holland külügyminisztérium hétfőn.
Vágólapra másolva!

A tárca nyilatkozata szerint mindaddig, amíg a holland nagykövet nem térhet vissza állomáshelyére, addig Hollandia nem ad engedélyt arra, hogy az új, Hágába akkreditált török nagykövet átadja megbízólevelét.

Halbe Zijlstra holland külügyminiszter kijelentette,

a két ország számos kétoldalú tárgyalást folytatott, de a megbeszélések nem hoztak megoldást a kapcsolatok normalizálására.

Hozzátette, a Hágába akkreditált török ügyvivőn keresztül továbbították a nagykövet visszahívásáról hozott kormánydöntést.

Hollandia és Törökország között tavaly márciusban diplomáciai vitát okozott, hogy a holland hatóságok nem engedték meg két török miniszternek, hogy Rotterdamban részt vegyenek az elnöki rendszer bevezetéséről döntő, április 16-i török népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen. Recep Tayyip Erdogan török elnök náci maradványnak és fasisztának nevezte a holland kormányt, a külföldön lévő ankarai holland nagykövettel pedig közölték, hogy "egy ideig" ne térjen vissza Törökországba.