Zárva tartanak az iskolák Teheránban a szmog miatt

Vágólapra másolva!
Teheránban olyannyira magas a légszennyezés, hogy kedden zárva tartják az iráni főváros összes iskoláját - jelentette hétfőn az állami televízió.
Vágólapra másolva!

Hétfőn az állami általános iskolák tartottak zárva a szmog miatt, és a hatóságok ezt a szabályozást terjesztették ki keddre a felsőbb oktatási intézményekre, ráadásul a tartomány egész területére vonatkozóan.

Zárva vannak az üzemek, leálltak az építkezések

A forgalmi korlátozások ellenére a 8,5 millió lakosú

Teherán finompor-koncentrációja 173 mikrogramm volt légköbméterenként,

ami majdnem hétszerese az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározott egészségügyi határértéknek. Egy keleti fekvésű városnegyedben a légszennyezettség elérte a 231 mikrogramm köbméterenkénti értéket is.

Helyi beszámolók szerint hétfőn szürke fellegek lepték el az iráni főváros egét. A Teherántól északra elterülő hegyeket nem lehetett látni. A hatósági intézkedések keretében elrendelték a környezetszennyező üzemek zárva tartását, de az építkezéseken is szünetelt a munka.

Évente húszezer ember hal meg a légszennyezettség miatt

Teherán már több mint két évtizede küzd a légszennyezéssel.

Télen a szmog rendszeresen veszélyes értékeket ér el a városban,

amely az Elburz lábánál, egy három oldalról hegyekkel körülvett völgyben terül el.

Iráni sajtójelentések szerint a légszennyezés négyötödrésze a kipufogógázokra vezethető vissza. A város ötmillió járművének 90 százaléka hazai gyártmány, és bár az iráni olajfinomítók az utóbbi időben jobbak lettek,

az országban előállított benzin gyakran rossz minőségű.

A sajtóban idézett adatok szerint évente 20 ezren vesztik életüket a környezetszennyezés következményeként Iránban.