Az elnök szerint puccs miatt van szükségállapot a Maldív-szigeteken

Vágólapra másolva!
A Maldív-szigeteki elnök azzal indokolta kedden a szükségállapot előző napi bevezetését, hogy feltárják a legfelsőbb bíróság közreműködésével szőtt "összeesküvést és puccsot".
Vágólapra másolva!

Abdulla Jamín Gajúm államfő a televízióban közvetített beszédében hangsúlyozta: a bírói testület cselekményei "az állam alapvető működését korlátozzák". Az államfő – aki hírügynökségek szerint ötéves hivatali ideje alatt egy sor demokratikus reformot fordított visszájára – azzal vádolta a legfelsőbb bíróságot, hogy túllépte hatáskörét, amikor ellenzékiek szabadlábra helyezéséről döntött, s így otrombán megsértette a hatalommegosztás elvét.

Az elnök hétfőn szükségállapotot jelentett be, a biztonsági erők betörtek a legfelsőbb bíróság épületébe, a rendőrség pedig őrizetbe vette otthonában Maumún Abdul Gajúm volt államfőt, aki a hivatalban lévő elnök féltestvére.

A Maldív-szigeteki rendőrség kedden a kormány rendelkezésének megfelelően őrizetbe vette Abdulla Szaídot, a legfelsőbb bíróság elnökét és egy másik bírót.

A testület néhány órával később úgy rendelkezett, hogy egyetlen politikai foglyot sem lehet szabadon engedni az országban, szemben a múlt heti ítéletével. A legfelsőbb bíróság múlt csütörtökön rendelte el tucatnyi, börtönbüntetéssel sújtott ellenzéki szabadon engedését eljárási hibákra hivatkozva, kimondva, hogy ezek az ítéletek politikai indíttatásúak voltak.

A törvényszék emellett elrendelte, hogy 12 ellenzéki képviselő ismét elfoglalhassa tisztségét, amivel az ellenzéknek többsége lenne a törvényhozásban. A Maldív-szigeteki kormány megtagadta az ítélet végrehajtását. Az utóbbi napokban kormányellenes tüntetéseken a biztonsági erők tagjai többször is összecsaptak ellenzéki aktivistákkal.

A Maldív-szigeteken évtizedekig tartó önkényuralom után tíz évvel ezelőtt vezették be a többpártrendszert, de a demokrácia állapota sokat romlott Gajúm 2013-as megválasztása óta. Az országban augusztusban választásokat tartanak, amelyeken az ellenzék közös jelöltet állít.