Az EU külső határainak védelme az unió legfőbb feladata

Horvátország, Andrej Plenkovic
Croatia's Prime Minister Andrej Plenkovic speaks during a plenary session in the European Parliament on February 6, 2018 in Strasbourg, eastern France. / AFP PHOTO / FREDERICK FLORIN
Vágólapra másolva!
Andrej Plenkovic horvát kormányfő Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén azt mondta, Horvátország nem schengeni tagországként már bizonyította, hogy hozzájárul a külső határok védelméhez.
Vágólapra másolva!

A horvát kormányfő úgy folytatta, Zágráb mindent megtesz, hogy Horvátország minél hamarabb csatlakozhasson a schengeni övezethez és az

eurót is bevezethessék.

Plenkovic véleménye szerint meg kell reformálni a menekültügyi rendszert, a tagországok közötti szolidaritásnak pedig az egyik legalapvetőbb elvnek kell lennie a közös megoldás érdekében.

Kiemelte,

Európa biztonsága sérülékeny,

erősebb biztonsági és védelmi politikára van szükség, biztonságával a határain belül és azokon kívül is foglalkoznia kell. Erősíteni kell a külső partnerekkel folytatott és a transzatlanti kapcsolatokat egyaránt.

Andrej Plenkovic Forrás: AFP/Frederick Florin

Plenkovic elmondta, hogy a populizmus erősödése miatt jobban fel kell készülni a 2019-es európai választásokra. Közölte, támogatja, hogy folytatódjon az az eljárás, hogy az európai szintű pártok állítanak úgynevezett csúcsjelölteket az Európai Bizottság elnöki tisztségére. Plenkovic szerint az európai polgárok így nevet és arcot kapcsolhatnak a különböző eszmékhez és javaslatokhoz. Kiemelte: azt is támogatja, hogy uniós választókerületek kialakításával,

páneurópai listák alapján válasszák meg Európai Parlament képviselőit.

Horvátország 2015 őszén, miután Magyarország műszaki határzárat létesített a szerb határon, bejelentette, hogy átengedi területén az észak felé igyekvő embereket. Zoran Milanovic akkori kormányfő 2015 szeptemberében a parlamentben elmondta, hogy a hatóságok készen állnak, hogy fogadják és elirányítsák az embereket oda, ahova tartanak. Áthaladhatnak Horvátországon, és segíteni fogunk nekik - mondta Milanovic. Miután két nap alatt több mint tízezren lépték át a határt, Zágráb több határátkelőt lezárt. A migrációs válság 2015-ös kezelése komoly feszültségeket hozott felszínre a korábbi jugoszláv tagköztársaságok között. Az uniós határok védelme tagállami hatáskör.

A csúcsjelöltek rendszerével összefüggésben 2014-ben az a kifogás merült fel, hogy ezáltal az Európai Parlament elbitorolja a tagállamok jogköreit. Az uniós szerződés szerint ugyanis az Európai Bizottság élére a tagországok állam- illetve kormányfőire ruházza a jelöltállítás jogát, akit a parlament választ meg.