Több amerikai atomfegyverrel nagyobb lehet a biztonság

Vágólapra másolva!
Paradox módon nőhet a biztonság, ha több atomfegyvert készít az Egyesült Államok, mert ezen a téren a kiegyensúlyozottság teremt stabilitást - mondta Kaló Márton Amerika szakértő kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

A szakértőt Washingtonnak az atomfegyverek alkalmazásával kapcsolatos terveiről kérdezték. Elmondta, hogy Oroszország

a nemzetközi egyezmények ellenére növelte nukleáris arzenálját, ezért lép hasonlót az Egyesült Államok is.

Bár a világban így több atomfegyver lesz, de ez a biztonságot, a stabilitást növelheti - vélekedett. Donald Trump elnök még tavaly utasította a Pentagont az Egyesült Államok atomarzenáljának felülvizsgálatára.

Az elnök közleményt adott ki arról, hogy az amerikai stratégia az atomfegyverzet bevetésének minél kisebb esélyével számol, és

célja az Egyesült Államok és szövetségesei ellen irányuló támadások elrettentése, beleértve a nem csak nukleáris fegyverekkel elkövetett nagyobb támadásokat is.

Az elnök az amerikai atomarzenál modernizálását szorgalmazta a szerinte az orosz és a kínai katonai stratégiában és programokban hangsúlyosabbá vált atomerő elrettentésére.