Boszorkányüstben égettek meg egy fiatal nőt

2018.02.07. 20:40

Súlyos égési sérüléseket szenvedett a lábán egy fiatal nő, akit lobogó forró vízzel teli boszorkányüstbe helyeztek ismeretlenek egy farsangi felvonuláson Németországban.

Az egyelőre nem teljesen tisztázott incidens szombaton történt a baden-württembergi Eppingenben, Heilbronn közelében.

Az első jelentések még balesetről szóltak, egyes szemtanúk szerint a 18 éves lány az üstből kilöttyenő forró víztől vagy a forró gőztől sérülhetett meg, a tübingeni klinikán kezelt áldozat azonban szerdán elmondta a rendőrségnek, hogy szándékosan tették be az üstbe. Nem tudni, hogy a lány megnevezte-e a feltételezett tettest, amelyet a rendőrség saját bevallása szerint még keres. A rendőrség egyebek közt az internetes fórumokat vizsgálja, ahol állítólag gúnyolódva cseteltek a leforrázott lányról.A menetben résztvevő karneváli egyletek együttműködnek a hatóságokkal és lemondtak arról, hogy a további rendezvényeken tüzet vagy vizet használjanak.

A katlanban, amelyet egy szekéren vontattak, tűz tartotta forrón a vizet, az üst körül boszorkánynak öltözött farsangolók álltak.

A balul sikerült karneváli felvonulást 2003 óra rendezi meg az Eppingeni Boszorkányklub.