Az EP felülvizsgálja, tényleg szükség van-e az óraátállításra

őszi óraátállítás
Kunszállás, 2017. október 28. Hatvani Béla átállítja egy óra mutatóját a Hatvani család gyűjteményének helyet adó Órák Házában Kunszálláson 2017. október 28-án. Október 29-én megkezdődik a téli időszámítás, az órákat hajnalban 3 óráról 2 órára kell visszaállítani. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Az Európai Parlament képviselői csütörtökön elfogadott állásfoglalásukban az évente kétszer esedékes óraátállítás szükségességének felülvizsgálatát kezdeményezték.
Vágólapra másolva!

Az uniós parlament sajtószolgálata arról tájékoztatott, hogy a 384 igen szavazattal, 153 ellenszavazattal, 12 tartózkodással elfogadott állásfoglalás szerint az állampolgári kezdeményezések azt mutatják, hogy a széles nyilvánosság fejezi ki aggodalmát egészségi okokra hivatkozva az évente kétszer, márciusban és októberben esedékes óraátállítás miatt.

Rámutattak, hogy

számos tanulmány sikertelenül próbálkozott meggyőző eredményt elérni a szabályozás előnyeit illetően, negatív hatásokat azonban rendre kimutattak az emberi egészségre nézve.

Az EP-képviselők állásfoglalásukban felszólították az Európai Bizottságot, hogy végezzen alapos értékelést a nyári időszámításról szóló irányelvről, és szükség esetén tegyen javaslatot annak felülvizsgálatára.

Finn kezdeményezésre rendelték annak a vizsgálatát, hogy tényleg szükséges-e évente kétszer átállítani az órát Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A 2001-ben hatályba lépett jelenlegi nyári időszámításról szóló irányelv harmonizált időpontot ír elő a nyári időszámítás kezdetét és végét illetően az egész unióra vonatkozóan azzal a céllal, hogy segítse a belső piac hatékony működését.

Az Európai Bizottság január végén döntött arról, hogy információkat gyűjt arról, mi indokolhatja a nyári és a téli időszámításra, ismertebb nevén az óraátállításra vonatkozó irányelv módosítását. Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a közlekedésre, az energiamegtakarításra és az emberi egészségre gyakorolt hatását mérlegelik.

Az óraátállítás kérdésének napirendre tűzését Finnország kezdeményezte azt követően, hogy állampolgárok tízezrei kérték a finn kormányt, a jövőben tekintsen el az évi kétszeri óraátállítástól, és maradjon a nyári időszámítás.