Megkezdődött a lezuhant orosz gép fekete dobozainak vizsgálata

2018.02.12. 19:34

Az állami légiforgalmi hivatal szerint megkezdődött Moszkvában az orosz főváros közelében lezuhant utasszállító repülőgép két fekete dobozának vizsgálata, amely a pilóták üzenetváltásait, valamint a repülési adatokat rögzíti.

A kutatóegységek a nap folyamán elvégezték a terep elsődleges átvizsgálását a gép lezuhanásának 30 hektárnyi helyszínén, ahol több mint 1400 emberi maradványt gyűjtöttek össze a repülő csaknem 500 darabjával együtt.

A terep részletes átkutatása akár egy hétig is eltarthat majd.

A munkálatokban 1079 ember vett részt 203 jármű és kutatásra szolgáló gépek támogatásával. Az áldozatok maradványainak genetikai azonosításához hétfőn a repülőgép célállomásán, Orszkban 29 hozzátartozótól vettek DNS-mintát.

Szvetlana Petrenko, a kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) szóvivője kijelentette, hogy

a repülőgépen már a földbe csapódás után történt robbanás, az utasszállító zuhanás közben nem égett.

Az orosz médiában megjelent szemtanúi beszámolók egy része szerint viszont a repülőgép már égett vagy füstölt, mielőtt lezuhant.

Forrás: MTI/AP/LIFE.RU

A Szaratovszkije Avialinyii légitársaság Orszkba tartó An-148-as típusú utasszállítója vasárnap négy perccel a felszállása után eltűnt a radarok képernyőjéről. A gép lezuhant, 65 utasa - köztük három gyermek - és hatfős személyzete meghalt. A járaton három külföldi - egy azeri, egy svájci és egy kazah - állampolgár utazott. Az orosz áldozatok közül 35-en Orenburg megyében, tízen Moszkvában, öten Szentpéterváron és Leningrád megyében, négyen Szaratovban, a többiek pedig az ország más részein éltek.

A Szaratovszkije Avialinyii felfüggesztette az An-148-as típusú gépeinek üzemeltetését.

A légitársaság szerint a szerencsétlenül járt utasszállító felszállás előtti vizsgálata nem állapított meg műszaki hibát.

A cég vezérigazgatója, Alekszej Varhomejev Moszkvába utazott, hogy segítse a nyomozást. A Moszkva és az Orszk közötti légi járatok üzemeltetését az Izsavija légitársaság vette át.

A vizsgálatba egyébként bekapcsolódik a géptípust kifejlesztő ukrán Antonov vállalat képviselője is. A katasztrófát szenvedett gépet licenc alapján az oroszországi Voronyezsben szerelték össze 2010-ben.

Arkagyij Dvorkovics miniszterelnök-helyettes közölte, hogy az áldozatok után a családok különböző forrásokból több mint 3 millió rubel (13,4 millió forint) kártérítést kapnak majd. Dmitrij Medvegyev kormányfő a helyetteseivel hétfőn folytatott tárgyaláson egy perces néma tiszteletadással adózott az áldozatoknak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK