A meghalt a zimbabwei ellenzék vezetője

Zimbabwe választások, Morgan Tsvangirai szimpatizánsai Hararában
Vágólapra másolva!
Elhunyt Morgan Tsvangirai, a Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) nevű zimbabwei ellenzéki tömörülés vezetője, szerdán, rákbetegség következtében Dél-Afrikában vesztette életét 65 éves korában - jelentette be Elias Mudzuri, az MDC-alelnöke a Twitteren.
Vágólapra másolva!

Mudzuri úgy fogalmazott, hogy Tsvangirai halálával

Értesülések szerint megbetegedése ellenére indulni akart a 2018-as zimbabwei elnökválasztáson.

Morgan Tsvangirai szimpatizánsai Hararában Forrás: AFP/Jekesai Njikizana

Tsvangirai éveken át a tavaly novemberben megbuktatott

Robert Mugabe elnök legesélyesebb kihívójának számított.

Tsvangirai karrierje csúcsán, 2009 és 2013 között volt Zimbabwe miniszterelnöke, amikor Robert Mugabe volt államfő nemzetközi nyomásra kénytelen volt egységkormányt létrehozni erőszakba fordult vitatott választásokat követően.

Mugabe hatalmának 37 évet követően a hadsereg vetett véget tavaly november 15-re virradóra, őrizetbe véve az államfőt és családját.