Szociális munkásnak álcázták magukat, hogy vizsgálhassák a csecsemőket

baba,csecsemő, szélhámosok, gyermekjóléti szolgálat, Ausztrália
A szélhámosok a babákat akarták megvizsgálni a nő otthonában
Vágólapra másolva!
Egy felkavaró ügy után nyomoz az ausztrál rendőrség. Két magát gyermekjóléti tisztviselőnek mondó személy ment be egy nő otthonába, és vizsgálta meg a gyerekeit még pénteken.
Vágólapra másolva!

A két szélhámos egy férfi és egy nő, hamis igazolványt mutatott fel, majd közölték az anyával, hogy ellenőrzést hajtanak végre-írja a BBC News.

A szélhámosok a babákat akarták megvizsgálni a nő otthonában Forrás: Getty Images

A nő a látogatást követően értesítette a hatóságokat, akik gyanúsnak találták az ellenőrzést, úgy hogy a canberrai családnak,

sosem volt dolga a gyermekjóléti szolgálattal, vagy pedig a rendőrséggel.

A helyi hatóságok figyelmeztették is a lakosságot az ügy miatt.

Amikor az anya arra kérte a két látogatót, hogy jöjjenek vissza később, mert gyerekei éppen alszanak, ők azt felelték, akkor várakoznának. Később megvizsgálták a babákat, és a gyerekszobát, majd elmentek.

A gyermekjóléti hatóságok jelezték, hogy ez nem volt bejegyzett ellenőrzés és ezt jelentették a rendőrségnek is.

Neil Grey főfelügyelő éberségre kérte a lakosságot, habár eziádig más hasonló esetről nem érkezett bejelentés.

Hozzátette minden gyermekjóléti szolgálati munkatárs névvel és arcképpel készült igazolványt hord magánál, amelyen rajta van a szervezet logója is.