Kártérítést kaptak a graffitisek lemázolt műveikért

Vágólapra másolva!
Több mint 6,5 millió dollár (1,6 milliárd forint) kártérítést ítélt meg egy amerikai a bíróság egy csapatnyi New York-i graffitiművésznek, akiknek a munkáit még 2013-ban semmisítették meg.
Vágólapra másolva!

Az egykor Queensben magasodó 5Pointz nevű komplexum falai az 1990-es évek óta szolgáltak óriás vászonként a világ minden tájáról érkező graffitisek számára, az épület a művészek, valamint a rajongók zarándokhelyévé vált.

A régi gyárépület tulajdonosa, Jerry Wolkoff azonban 2013-ban úgy döntött, lebontja az épületet, hogy luxuslakásokat emeljen a helyére, és az éj leple alatt fehérre meszelte a külső falakat. Huszonegy graffitiművész akkor beperelte Wolkoffot, amiért megsemmisítette a műveiket.

Frederic Block bíró hétfői határozata szerint Wolkoff jogtalanul tüntette el az alkotásokat az épületről, amely "a világ legnagyobb szabadtéri aeroszol-művészeti gyűjteményévé" vált az évek folyamán. (A komplexumot végül 2014-ben lebontották és egy évre rá megkezdődtek az új épület munkálatai.)

– mondta Eric Baum, a graffitisek ügyvédje, hozzátéve, hogy az általa képviselt 21 művész részéről ez az ügy "sohasem a pénzről szólt".

Mint fogalmazott, az egykori 5Pointz épületnél alkotó graffitisek mindegyike hivatásos művész, aki egész életét a technikája és a műfaj tökéletesítésének szentelte.

Az ügyben még tavaly novemberben volt egy háromhetes tárgyalás, amelynek kulcskérdése az volt, hogy művészetnek tekinthető-e a graffiti és megilleti-e a jogi védelem.

Az esküdtszéknek a Wolkoffot mint az épület tulajdonosát megillető jogokat és a művészek jogait kellett mérlegre tenniük.

A hétfői döntés értelmében az ügyben érintett 45 alkotás jogosult lett volna a képzőművészek számára bizonyos jogokat biztosító Visual Artists Rights Act (VARA) védelmére, ezért a bíró maximális összegű, 6, 7 millió dollár kártérítést ítélt meg a művészek számára.