Nincs több szex az ausztrál parlamentben

Vágólapra másolva!
Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök megtiltotta minisztereinek, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek munkatársaikkal, miután kiderült, hogy nős, négygyerekes helyettese, Barnaby Joyce és az ő sajtótitkára közös gyereket vár, és emiatt megrendült a kormányfő-helyettes pozíciója.
Vágólapra másolva!

Erről maga Turnbull beszélt csütörtökön újságíróknak.

A miniszterelnök először kiállt helyettese mellett, de Joyce felesége iránti tiszteletből nem volt hajlandó beszélni Joyce személyes problémáinak részleteiről. Elvetette azt a lehetőséget, hogy – mint az amerikai képviselőházban – a törvényalkotóknak megtiltanák a szexuális viszonyt munkatársaikkal, mondván, hogy a képviselők magánélete magánügyük. Most viszont "sokkoló hibának" nevezte helyettese lépését, amivel szerinte az ügy minden érintettjének árt.

– jelentette be.

Az ellenzék közben ugyanis felvetette a kérdést, hogy Joyce nem sértette-e meg a kormánynak a miniszterekre vonatkozó magatartáskódexét, és kezdeményezte a kormányfő-helyettes elmozdítását, de ezt a parlament mindkét házában leszavazták.

Turnbull bejelentette egyúttal, hogy amíg a jövő héten egyesült államokbeli látogatáson lesz, nem Joyce fogja helyettesíteni, hanem Mathias Cormann szenátusi elnök, Joyce pedig szabadságra megy.