Tagadta a szexuális visszaéléseket az Oxfam botrányba keveredett volt haiti igazgatója

Vágólapra másolva!
Nyílt levélben tagadta csütörtökön a szexuális visszaéléseket az Oxfam botrányba keveredett volt haiti országigazgatója.
Vágólapra másolva!

Roland Van Hauwermeiren első alkalommal nyilatkozott, mióta az elmúlt hét végén olyan sajtóértesülések láttak napvilágot, amelyek szerint a nemzetközi

humanitárius segélyszervezet egyes munkatársai szexpartykat rendeztek Haitin és Csádban.

A terebélyesedő botrány miatt hétfőn lemondott az Oxfam helyettes vezetője is.

Van Hauwermeiren a VTM flamand közszolgálati televíziónak eljuttatott levelében kiemelte: követett el hibákat, amikor Haitin dolgozott a 2010-es pusztító földrengés következményeinek elhárításán, ugyanakkor

tagadta, hogy fizetett volna szexuális szolgáltatásokért, vagy kiskorúakat zaklatott volna.

Mint írta, nem akarja az áldozat szerepét játszani, de attól tart, hogy maga a szervezet, annak humanitárius alkalmazottai, illetve azok is, akiknek segíteni próbálnak, szenvedni fognak a hamis vádaskodások miatt.

Van Hauwermeiren négy oldalas levélében, amelyből a Reuters brit hírügynökség ismretetett részleteket, egy meg nem nevezett korábbi munkatársát gyanúsította azzal, hogy a visszaélésekről szóló jelentések forrása volt.

- mondta a 68 éves volt katona. Van Hauwermeiren szerint azért mondott le haiti országigazgatói tisztségéről, mert nem volt képes megfelelő ellenőrzést gyakorolni a szexuális visszaélésekkel gyanúsított munkatársai felett. A személyére vonatkozó vádakat viszont határozottan elutasította. Sosem rendezett szexpartykat, és soha nem látogatott bordélyházakat Haitin írta levelében.

Elismert viszont egy rövid szexuális viszonyt egy helyi hölggyel,

akivel egy segélyosztás során ismerkedett meg. Az Oxfam volt tisztségviselője szerint viszonyuk szóbeszédeket táplált, és árnyékot vetett vezető szerepére a segélyszervezetnél.
Van Hauwermeiren levelében korábbi megbízatásai során tanúsított viselkedésével összefüggésben is írt.

Elismerte, hogy 2004-es libériai kiküldetése során kirúgták, miután részt vett egy partyn, amelyen két prostituált is részt vett,

bár azt bizonygatta, csak "flörtölt és táncolt" velük. Azt viszont teljes badarságnak nevezte, hogy a segélyszervezet munkatársai szexért fizettek volna 2006-ban csádi megbízatása alatt, amikor szintén országigazgatói tisztséget töltött be.

Heidi Fortune haiti igazságügy miniszter szerdán bejelentette, hogy kérelemmel fordult a belga hatóságokhoz Van Hauwermeiren elleni eljárás megindítása érdekében, bár nem pontosította a vádakat. A belga igazságügyi tárca csütörtökön viszont közölte: nem kaptak ilyen megkeresést, a főügyészség pedig nem tudott semmiféle perről. Belgium törvényei értelmében nem adja ki állampolgárait az EU-n kívüli országoknak.

A The Times című konzervatív brit napilap pénteken arról számolt be, hogy

az Oxfam egyes munkatársai szexpartykat tartottak 2011-ben Haitin,

miközben a pusztító földrengés következményeit elhárítani hivatott humanitárius erőfeszítések zajlottak.

A The Observer című baloldali brit lap pedig vasárnap arról írt, hogy 2006-ban ismételten prostituáltakat hívtak a csádi Oxfam-csapat szállására.