Speciális szótárral is segítenék a migránsok unióba jutását

migráns, szótár, Soros
A depresszió is ok lehet arra, hogy valakit beengedjenek az unióba
Vágólapra másolva!
Öngyilkos gondolataim vannak – egyebek között ez a fordulat is szerepel egy, a Soros György alapítványi hálózata által támogatott szervezet migránsok számára készített szótár egészségügyi fejezetében. Számtalan más, komoly mentális vagy testi betegség mellett. Előbbi azért lehet fontos, mert az Európai Unió bírósága szerint egy depresszió is elég lehet ahhoz, hogy az illegális bevándorlót ne lehessen kitoloncolni az országból - írja a Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

Különleges szótárral segíti az Európába tartó migránsokat egy Soros György támogatását élvező szervezet.

Az úgynevezett Refugee Phrasebook arab és fárszi kifejezések folyamatosan bővülő gyűjteménye a hozzájuk tartozó fordításokkal angol, német, magyar, valamint több balkáni nyelven.

Kiadásához az Open Knowledge Foundation Deutschland (OKFD), vagyis a Nyílt Tudás Németországi Alapítványa nyújtott segítséget- írja a Magyar Idők.

Ez a szervezet a milliárdos Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózatát úgy tartja számon, mint az egyik legbőkezűbb szponzorát, és partnerei között is jellemzően olyan egyesületeket, alapítványokat sorol fel, amelyek anyagi vagy világnézeti alapon szintén a tőzsdespekulánshoz köthetők.

Az OKFD aktivistái az interneten elérhető beszámolók szerint főleg Magyarországtól délre fejtik ki tevékenységüket.

Már a görög szigeteken osztogatják a honlapjukról térítésmentesen bárki által letölthető és kinyomtatható szószedetüket, amely mobilalkalmazásként is elérhető.

A depresszió is ok lehet arra, hogy valakit beengedjenek az unióba Forrás: Magyar Idők

A kifejezéseket témakörönként gyűjtötték össze.

Az egyik ilyen az egészségügy, több mint száz olyan fordulattal, mint a megerőszakoltak, hüvelyi gombafertőzés, bipoláris vagyok, öngyilkos gondolataim vannak vagy az, hogy utoljára két napja éltem nemi életet.

Az egészségügyi állapotnak nagy jelentősége van a menekültügyi eljárásban, különösen amióta az Európai Unió Bírósága egy tavalyi ítéletében kimondta:

egy mentális vagy testi betegségben szenvedő menedékkérő csak akkor adható át a kérelme elbírálásáért felelős tagállamnak, ha az átadás bizonyosan nem idéz elő nála állapotromlást, ennek kockáztatása ugyanis az embertelen és megalázó bánásmód tilalmába ütközik.

Érdemes felidézni a határozat alapjául szolgáló ügyet is, írja a lap. Egy terhes szír nő és egy magát a gyermek apjának mondó egyiptomi férfi hamis papírokkal érkezett Horvátországból Szlovéniába, ahol elfogták őket. Képviseletüket egy ljubljanai jogvédő szervezet vállalta fel.

A csoport, amely kapcsolatba hozható a Soros-hálózattal, elérte, hogy a gyermek megszületéséig ne küldjék őket vissza Horvátországba, majd

arra hivatkozva, hogy a nő depressziós lett és gyakorta gondol az öngyilkosságra, utóbb is minden fórumon igyekezett megakadályozni a visszaküldést.

A Refugee Phrasebook tele van súlyos testi és mentális betegségek neveivel, és mint a fenti példa mutatja, ezekre hivatkozva könnyen meg lehet akasztani a menekültügyi eljárást.

Ráadásul az infarktus vagy a TBC diagnosztizálásához, vagy a lehet, hogy terhes vagyok szintén a szószedetben szereplő fordulat valóságtartalmának kivizsgálásához klinikai körülményekre van szükség, egy kórházból pedig, tekintettel arra, hogy ezek nyitott intézmények, könnyen kereket oldhatnak az illegális bevándorlók.

Ebben sok segítséget kapnak, hiszen a jogaikra és lehetőségeikre útjuk során számtalan formában hívják fel a figyelmüket az OSF támogatását élvező emberjogi fundamentalisták.