Életfogytiglanra ítélték a darabolós gyilkos volt rendőrt

2018.02.22. 14:09

 A Német Szövetségi Bíróság Lipcsei Törvényszéke 8 évről életfogytiglanra súlyosbította annak a volt rendőrnek az ítéletét, aki még 2013-ban megölt, majd feldarabolt egy drezdai vállalkozót. Az egykori nyomozót a perújrafelvétel után ismét megvádolták kannibalizmussal is, de azt most sem tudták rábizonyítani - számolt be a szerdai ítélethozatalról a dpa német hírügynökség. 

A Drezdai Bíróság 2015-ben mindössze nyolc évre küldte rács mögé a volt rendőrtisztet, ugyanis

"csak " azt tudták rábizonyítani, hogy két évvel korábban négyfelé vágta vállalkozó barátját, majd kertjében elásta a testrészeket.

Az akkor 57 éves Detlef G. a bíróságon azt mondta, hogy Wojciech S. üzletemberrel egy úgynevezett "kannibalizmusra szakosodott fetisiszta" honlapon keresztül ismerkedett meg. Az áldozattal halála előtt többször is találkozott egy német-cseh határ menti településen, a saját moteljében. A volt rendőr vallomása szerint az akkor 59 éves "barátja" 5 éve felakasztotta magát a panzió pincéjében, és ő "rémültében darabolta fel", majd elásta.

2015-ben Drezdában a gyilkosságon kívül kannibalizmussal is vádolták az egykori tisztet, de egyiket sem sikerült rábizonyítani, ezért kapott csak 8 évet.

Mivel időközben az emberöléssel kapcsolatban bizonyíték került elő, ezért tavaly az akkori ügyész az előző ítélet megsemmisítését, a per újrafelvételét, az elkövetőre pedig életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte.

Ennek a Német Szövetségi Bíróság Lipcsei Törvényszéke szerdai ítélethozatalával eleget tett, azaz Detlef G. egykori német rendőrtiszt élete végéig rács mögött marad.