A kanadai ellenzék Jeruzsálemet ismerné el Izrael fővárosának

Vágólapra másolva!
Kanada elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, ha a konzervatív párt győz a 2019-es választásokon – jelentette be Justin Trudeau liberális kormányának fő ellenzéke.
Vágólapra másolva!

2006 és 2015 között a konzervatívok voltak kormányon Kanadában, de ebben az időszakban a párt vezetője és kormányfője, Stephen Harper egyszer sem sértette meg Ottawa hagyományos álláspontját a kérdésben, holott a zsidó állam egyik legfontosabb szövetségese volt.

– áll a párt honlapján hétfőn közétett üzenetben.

A 2019-es választásokkal kapcsolatos közvélemény-kutatások szerint Justin Trudeau liberálisai vezetnek, de a konzervatívok csak kevesebb mint öt százalékponttal állnak mögöttük.

A nemzetközi közösség Tel-Avivot ismeri el Izrael fővárosának, Jeruzsálem státuszát szélesebb körben, egy palesztin állam létrejöttének tükrében kell szerinte eldönteni. Donald Trump amerikai elnök azonban tavaly decemberben elindította a vitát, hivatalosan elismerve Jeruzsálemet Izrael fővárosának.