Az ausztrál Nemzeti Párt megválasztotta új vezetőjét

Vágólapra másolva!
Az ausztrál Nemzeti Párt hétfőn megválasztotta új vezetőjét, Michael McCormackot, aki egyben a kormányfőhelyettes is lett, miután elődje szexbotrányba keveredett, és lemondott.
Vágólapra másolva!

Az előző miniszterelnök-helyettes, a katolikus, 24 éve házas, 50 éves Barnaby Joyce a parlamenti választásokra "családi értékekkel" kampányolt, ennek ellenére viszonyt kezdett korábbi sajtótitkárával, aki jelenleg gyereket vár tőle.

Az eset nagy feszültséget váltott ki a koalíciós partnerek között.

Joyce sokáig ellenállt a távozását sürgető követeléseknek, míg végül a múlt héten lemondott a kormányban viselt tisztségéről,

de nem adta fel parlamenti mandátumát, hogy biztosítsa a Malcolm Turnbull miniszterelnök vezette kormány egyfős többségét a törvényhozásban.

A helyére lépő, 53 éves McCormack korábban veteránügyi miniszter volt. Első nyilatkozatában újságíróknak azt mondta,

személyében egy harcost ismerhetnek meg az emberek.

Nagy kihívás áll előtte. Igyekszik a lehető legjobban cselekedni, hogy kiérdemelje az iránta tanúsított bizalmat.

A koalíciós megállapodás értelmében a Nemzeti Párt által választott új vezető automatikusan kormányfőhelyettes is lesz.