Sztrájkolnak a parajdi sóbánya dolgozói

Parajd, sóbánya
Parajd (Praid), 2010. július 12. Látogatók a parajdi (Praid) sóbányában. MTI Fotó: -
Vágólapra másolva!
Sztrájkolnak a székelyföldi parajdi sóbánya alkalmazottai, a bánya turisztikai szintjének látogatását is megakadályozzák.
Vágólapra másolva!

A Mediafax hírügynökség hétfői jelentése szerint

a bányászok húsz százalékos béremelést, és Seprődi Zoltán bányaigazgató leváltását követelik.

A bánya 135 alkalmazottjának 80 százaléka az országos minimálbért kapja.

A sztrájk a múlt hét csütörtökön spontán munkabeszüntetéssel kezdődött Parajdon, aztán az állami tulajdonban levő Salrom társaság más sóbányáira is kiterjedt. A román gazdasági minisztérium és a munkaügyi minisztérium is Bukarestbe hívta hétfőre a tiltakozók képviselőit, akik azonban

megtagadták, hogy a fővárosba utazzanak.

Parajd (Praid), 2010. július 12. Látogatók a parajdi (Praid) sóbányában. MTI Fotó: - Forrás: MTI/-

Kelemen József, a parajdi sóbánya szakszervezeti vezetője a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a Salrom bányatársaság igazgatótanácsát kedd délelőttre hívták össze, és az igazgatótanács ülése előtt nincs miről tárgyalniuk. Azt is hozzátette: Parajdra várják a társaság vezetőit.

Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa ugyanakkor kijelentette, hogy az időjárási viszonyok miatt

nemzetbiztonsági üggyé vált, hogy a parajdi sóbánya biztosítsa a sót az országutak és megyei utak megtisztításához.

Székelyföldön havazott az elmúlt napokban, és a térségre is érvényes a meteorológiai szolgálat március elsejéig tartó narancssárga, másodfokú figyelmeztetése a hideg időjárás miatt.

A parajdi sóbánya turisztikai szintjét 2017-ben több mint 640 ezren látogatták meg. A látogatók közül 281 ezren gyógykezelés részeként léptek a bányába, 360 ezer belépés pedig turisztikai céllal történt.