Zaklatják a diákokat az Armani egyenruha miatt

Armani, egyenruha, iskola
Vágólapra másolva!
Nemrég döntött úgy egy japán, elit általános iskola, hogy diákjainak Armani egyenruhában kell járniuk. A szülők akkor többen is panaszt tettek az új viselet ellen. A hír az egész világot bejárta, és most a gyerekeket zaklatják is a drága ruha miatt, így biztonságiak vigyáznak majd rájuk.
Vágólapra másolva!

A gyerekeket az új egyenruha híre óta, az utcán többször is zaklatták a járókelők. A gazdag tokiói bevásárlónegyedben található iskola igazgatója elnézést kért a szülőktől a kialakult helyzet miatt - írja a The Telegraph.

Az egyik helyi forrás szerint az iskolát üzemeltető kormányhatóság megnövelte a rendőri jelenlétet a környéken, és további négy biztonsági őrt is felbérelt, hogy óvják az iskola diákjait.

Az új egyenruhához sapka és táska is jár Forrás: AP/Chuo Ward Education Board

Az iskola még a múlt hónapban jelentette be, hogy a gyerekek új egyenruháját az Armani készíti majd, és ezért a szülőknek körülbelül 185 ezer forintot kell majd fizetnie, ami a korábbi viselet árának háromszorosa.

A szülők emiatt panaszt is tettek, és az ügy még a japán parlamentben is vitatéma lett.

A japán pénzügyminiszter korábban amiatt aggódott, hogy sok család nem tudja kifizetni majd ezt az összeget.

Az iskola igazgatója megvédte az intézmény döntését, és azt hangsúlyozta a drága ruha, az iskola rangjának szimbóluma lehet.

A helyi iskolai tanács és az Armani kérésére az iskolában a héten egy vitafórumot tartottak a szülők részvételével, akiket értesítettek az új, biztonsági intézkedésekről is.

Az iskola mind az 55 diákja hamarosan megkezdi az új tanévet, és megrendelte már az Armani egyenruhát, holott az iskola szerint, ez egyébként nem kötelező. A japán iskolákban egyébként a tanév áprilisban kezdődik és a következő év márciusában ér véget.

Eddig 659 panasz érkezett az ország különböző pontjáról a helyi kormányhivatalba, az új formaruha kapcsán. Sokak szerint nem való egy ilyen viselet egy állami iskolába.