Ennyi kokain láttán még a brazil rendőrök is meglepődtek

Vágólapra másolva!
Eredetileg fegyvert kerestek, de kábítószerbe botlottak.
Vágólapra másolva!

Fabricio Oliveira rendőrparancsnok szerint

ez volt minden eddiginél nagyobb drogfogás a városban, és az egyik legnagyobb az ország történetében.

A drogot 48 tasakban rejtették el két konténer aljában, amelyek szerdán érkeztek a kikötőbe. A rendőrség úgy bukkant rá másnap éjjel a drogra, hogy

eredetileg fegyver- és lőszerszállítmány után kutatott,

és röntgenkészülékekkel, illetve keresőkutyákkal átvizsgálta a konténert.

A kábítószercsempészek oregánót helyeztek el a kokainos tasakokban, hogy megtévesszék a keresőkutyákat. A rendőrség egyelőre nem kerítette kézre a drogcsempészeket, és nem derítette ki, hogy hova akarták szállítani a kábítószert.