Egy kongói származású volt olasz miniszter kicserélné Olaszország lakosságát

2018.03.05. 12:21

Cécile Kyenge véleménye alapján azért kell kicserélni Itália népességét, hogy az őslakosok ne féljenek annyira a bevándorlástól.

Cécile Kyenge jelenleg a tegnap súlyos választási vereséget szenvedő baloldali, migránssimogató Matteo Renzi-féle Demokrata Párt (Partito Democratico, PD) európai parlamenti képviselője.

Cécile Kyenge, jelenlegi EP-képviselő, a római integrációs tárca volt vezetője.Forrás: AFP/NurPhoto/Mauro Ujetto

2013 februárjától 2014 februárjáig Enrico Letta kormányában az integrációért felelős miniszteri tisztséget töltötte be.

Ő volt egyébként Olaszország történetének első afrikai származású kormánytagja. A Kongói Demokratikus Köztársaságban született.

A bukott baloldali politikus egy svájci rádiónak nyilatkozott a 888.hu információi alapján.

Szerinte Olaszországban túl nagy a rasszizmus és a migrációtól való félelem. Ezeket pedig úgy lehetne enyhíteni, ha a bevándorlás segítségével kicserélnék az ország népességét.

Azt természetesen "elfelejtette" közölni, hogy a félszigetet elárasztotta 700 ezer afrikai illegális bevándorló, akik nagyrészt bűnöző életmódot folytatnak és a helyieknek ebből elegük van. A prostitúcióban és a drogkereskedelemben élenjáró nigériai maffia tevékenységéről sem beszélt.

A különböző becslések értelmében egyébként a migráns hátterű lakosság aránya Olaszországban 2065-re meghaladhatja a 40%-ot. Ez szám szerint legalább 22 millió főt fog jelenteni.