Fico: Kiska maffiaállamnak nevezi Szlovákiát, miközben maffiózóval tárgyal

Robert Fico
Robert Fico volt szlovák miniszterelnök, a Smer párt elnöke így tűnik meglepően jól informált Tódová mozgásáról.
Vágólapra másolva!
Robert Fico szlovák kormányfő szerdán tartott sajtótájékoztatóján az államfő által kezdeményezett tárgyalásokra reagált. A miniszterelnök szerint az államfő elsőként épp egy maffiózókapcsolatokkal rendelkező ellenzéki pártelnökkel kezdett tárgyalásokat politikai válság stabilitása címen - számolt be a parameter.sk
Vágólapra másolva!

Andrej Kiska államfő vasárnap bejelentette, tárgyalásokat kezdeményez a politikai pártok vezetőivel, hogy közös erővel megoldást keressenek az országban kialakult politikai válságra. A tárgyalásokat az államfő a terveknek megfelelően szerdán délelőtt kezdte meg. Először a Sme rodina és az OĽaNO ellenzéki pártok vezetőivel találkozik, majd csütörtökön az SaS elnökét is fogadja.

Robert Fico szerint annak a forgatókönyvnek, amit Kiska választott, az a célja hogy megváltoztassa a politikai viszonyokat a parlamentben, ennek az eredménye azonban Fico szerint nem stabilitás lesz, hanem épp ellenkezőleg, csak káosz.

A kormányfő ismét hangsúlyozta: jelenleg az az állam elsődleges feladata, hogy kivizsgálják a kettős gyilkosságot. Feltette a kérdést, hogy egy ilyen helyzetben miben segítene az előrehozott választás. Egyúttal felszólította Andrej Kiska államfőt, hogy tartsa tiszteletben a legutóbbi parlamenti választások eredményét.

Robert Fico szlovák miniszterelnök ismét nekiment Andrej Kiska szlovák államfőnek. A kormányfő szerint épp egy maffiózó ellenzéki pártelnökkel tárgyal az elnök. Forrás: (MTI/AP/TASR/Dano Veselsky)

Fico szerint Kiska maffiaállamnak nevezte az országot, holott maga is adócsalási botrányba keveredett, ma pedig azzal a Boris Kollárral, a Sme rodina (Család vagyunk ) párt elnökével tárgyal, aki szintén maffiakörökhöz köthető.

- jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Robert Fico, aki hozzátette,

Kollár kapcsolatban állt a pozsonyi alvilág egykori fejével, Juraj Ondrejčákkal, akivel ráadásul közösen is nyaralt. A kormányfő felajánlotta Kiska államfőnek, hogy szívesen elküldi neki az erről készült fotókat is.

Robert Fico szlovák kormányfő szerint Boris Kollár, a Sme rodina szlovák ellenzéki párt vezetője (a képen) egy maffiózó. Forrás: youtube

Fico arra a kérdésre, hogy Robert Kaliňák belügyminiszter és Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány lemondása nem lenne-e elég arra, hogy visszaszerezzék az emberek bizalmát, annyit válaszolt, hogy erről a kérdésről egyeztetniük kell a koalíciós partnerekkel, akik közül jelenleg többen is külföldön vannak. A kormányfő elmondta, jövő héten hétfőn tárgyal Bugár Bélával, a Most- Híd elnökével, kedden pedig ülésezik a koalíciós tanács, ahol eldől a kormány további sorsa.

Fico hozzátette, készen áll beszélni a dolgokról, annak érdekében, hogy a szlovák-magyar kettős párttal, aMost-Híddal folytathassák a kormányzást.

A Smer elnöke ismét hangsúlyozta, Szlovákia történetének legszéleskörűbb vizsgálata zajlik a Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkosság kapcsán, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy objektív legyen a nyomozás. Együttműködnek az FBI-jal, az Europollal, valamint a cseh, német és olasz hatóságokkal.

Fico aláhúzta, Tibor Gaspar szlovák országos rendőrfőnök professzionális szakember, és teljes mértékben bízik benne. Hozzátette, ebben az időben nincs helye a kételkedésnek

Kiska a vasárnapi nyilatkozatával megtörte a csendet a kettős gyilkosság után kialakult politikai válság kellős közepén.

Andrej Kiska szlovák államfőnek már régen megromlott a viszonya Robert Fico kormányfővel, aki azt is nehezményezte, hogy Kiska 2 napon át csak az ellenzéki pártokkal fog tárgyalni. Forrás: MTI/EPA/Jakub Gavlak

– nyilatkozta a kormányátalakítást, esetleg előrehozott választásokat szorgalmazó államfő. Kiskának a hétvégi beszéde igencsak kihozta a sodrából Ficót, aki szerint ezt

az elnöki nyilatkozatot „nem Szlovákiában írták", utalva ezáltal arra, hogy Soros Györgynek, a magyar származású pénzembernek köze lehet a nagymácsédi kettős gyilkosságot követő szlovákiai politikai fejleményekhez.