Brutális mértékben épült be a francia társadalomba a fanatikus iszlám

Vágólapra másolva!
Sokkoló videó kering az interneten, amelyben egy izraeli újságíró palesztinnak álcázva magát betekintést nyert a Franciaországban jelenlévő, radikális iszlám világába. A felvételen Yousouf Al-Qaradawi sejk arra hívja fel az arabokat, hogy fejezzék be a Hitler által meghirdetett zsidóság elleni harcot. A francia állam pedig éppen azokat üldözi, akik a jelenségről beszélnek. Franciaországnak egész egyszerűen nincs válasza a tömeges méretű bevándorlásra.
Vágólapra másolva!

Egy izraeli újságíró, Zvi Yehezkeli a készítője annak a világhálót bejárt videónak, amely a "Csendes dzsihád" nevet viseli. Yehezkeli palesztinnak álcázta magát, és így többször is találkozni tudott a Francia Iszlám Szervezetek Uniójának vezetőivel, akikből később a Francia Muzulmánok nevű szervezet alakult meg.

A felvételből tökéletesen megállapítható, hogy milyen brutális mértékben épült be a francia társadalomba a fanatikus és radikális iszlám, amelynek célja nyilvánvaló: még tovább növelni az iszlám befolyást Franciaországban.

Ehhez pedig kezükre játszanak az enyhe, francia törvények. A videóban Yousouf Al-Qaradawi sejk adja mindenki tudtára, hogy Franciaország a Dzsihád első állomása.

A sejk arra is felhívja az arabokat, hogy folytassák a Hitler által meghirdetett zsidóság elleni harcot.

Al-Qaradawi sejk a 2010-es Bourget-ben tartott Iszlamista Kongresszuson is beszédet mondott. A felvételen Párizs szívében teljesen szabadon kereskednek több muzulmán országban is betiltott könyvekkel, és videókkal. A városrész hangulatát jól visszaadja, hogy a felvételen világosan hallható a párizsi Jean-Pierre Timbaud utcai mecsetből kiadott parancs a dzsihádra. A videóban egyébként az is látszik, hogyan szerez valaki hamis identitást, pénzt, fegyvereket és hogyan készíti elő a dzsihádot.

Amit sokan évtizedek óta pedzegetnek, az ezzel a videóval a napnál is világosabbá vált. A legijesztőbb az az egészben, hogy a francia állam pont azokat üldözi, akik erről beszélnek és tenni akarnak a jelenség ellen, és mindeközben azokat pénzeli, akik iszlám országgá akarják változtatni Franciaországot. A dokumentumfilm erős nyomást helyez a francia hatóságokra, hogy ezt a folyamatot valamilyen módon állítsák meg.