Megverte, megerőszakolta, majd feltakaríttatta áldozatával a vért a migráns

Vágólapra másolva!
A migráns négy alkalommal terrorizálta a fiatal lányt, többször eszméletlenre verte, és meg is erőszakolta. A börtön után kitoloncolják Nagy-Britanniából.
Vágólapra másolva!

A bűnöző migráns Agampodi Dezoysa 25 éves, és

Sri Lankáról (régi nevén Ceylon) származik.

A tárgyalása tegnap kezdődött a manchesteri bíróságon, írja a 888.hu a Manchester Evening Newsra hivatkozva.

A migráns kamaszkorú áldozatával először tavalyelőtt találkozott egy buliban.

Ezt követően egy hónapon át erőszakolta és verte a fiatal lányt.

Azzal tartotta még nagyobb félelemben, hogy sorozatgyilkosnak hazudta magát, aki már 37 embert megölt.

2016 októberében erőszakolta meg első alkalommal egy manchesteri hotelben. Ezután még háromszor támadta meg más helyszíneken is.

A legutolsó támadáskor arra kényszerítette kiskorú áldozatát, hogy vegye le a ruháit, majd leütötte, és a fejét kezdte el rugdosni.

Utána

egy hangszóró segítségével verte fejbe, majd addig fojtogatta, amíg a lány elvesztette az eszméletét.

Miután magához tért az áldozat,

a migráns arra kényszerítette őt, hogy takarítsa fel a saját vérét, amit a férfi videóra vett.

Miután a bevándorló elaludt, a lány elmenekült. A sérülései miatt korházba kellett szállítani.

Az orvos szerint

az erőszakoló egy szexuális úton terjedő betegséggel is megfertőzte áldozatát.

A bíró 12 éve letöltendő börtönbüntetésre ítélte őt, amelynek letelte után kitoloncolják.