Az iszlám nevében gyilkolt a floridai tinédzser

Vágólapra másolva!
A 17 éves Corey Johnson hétfőre virradó éjszaka elvágta a 13 éves Jovanni Sierra torkát, másik két áldozatát számos késszúrással sebesítette meg. Az őt letartóztató rendőröknek azt mondta, hogy azt torolta meg, hogy tiszteletlenül beszéltek az iszlámról.
Vágólapra másolva!

A Palm Beach Post beszámolója szerint Corey Johnson már korábban a Palm Beach megyei rendőrség, illetve az FBI látókörébe került, mert az interneten keresztül

megpróbált jelentkezni az Iszlám Állam hadseregébe.

Figyelték a tevékenységét a közösségi oldalakon és kiderült róla, hogy gyakran olvassa a Koránt és magát hithű muszlimnak tekinti anélkül, hogy bármilyen vallási közösség tagja lett volna. A hatóságok figyelmeztették a tinédzser családját, hogy gyerekük viselkedése esetleg erőszakossá válhat.

Corey Johnson Forrás: Facebook

Dane Bancroft 13. születésnapjára „ottalvós" bulit szerveztek, ahová meghívták Dane 17 éves bátyjának, Kyle-nak a barátját, Corey Johnsont is. Kyle Bancroft és Corey Johnson egész este a többiektől félrevonulva dzsihádista videókat néztek az interneten. Hétfő hajnalban 4 órakor Corey Johnson felébredt és úgy döntött,

hogy bosszút áll azért, mert előző nap Dane Bancroft gúnyolódott az ő muszlim hitén

és Dane barátja, Jovanni Sierra is kinevette őt. Corey Johnson elővette a táskájából a magával hozott kést és az alvókra támadt. Többször megszúrta Jovanni Sierrát, majd elvágta a torkát, amitől hamar elvérzett.

A Bancroft-fiúk édesanyja, Elaine Simon felébredt a zajra: ő lett Corey Johson következő célpontja, többször megszúrta. Dane Bancroft sietett anyja segítségére és megpróbálta elvenni a kést,

eközben őt Corey Johnson harminckétszer szúrta meg.

Ezalatt a vérző Elaine Simon átrohant a szomszédhoz, aki hívta a 911-et. Corey Johnson elbarikádozta magát az egyik szobában, de a kiérkező rendőrök többszöri felszólítására végül megadta magát. Letartóztatása után elmondta, hogy a Koránból merített bátorságot tettéhez.