Cigizésre vette rá a hároméves gyereket az arab férfi - videó

2018.03.14. 11:53

Egy hároméves kisgyereket egy férfi nevetve vett rá a cigizésre Szaúd-Arábiában. A jelenetet egy videó is megörökítette, amely óriási felháborodást kiváltva járta be a világot.

Amint a videó kikerült a közösségi médiába, azonnal nyomozás is indult - írja a Mirror.

A videón jól látható, ahogy a férfi a gyerek szájába adja az égő cigarettát, aki köhögni kezd a belélegzett füsttől, ezen pedig jót nevet a férfi és a kamera mögött állók.

A férfit megtalálta a rendőrség, és letartóztatta. Az elfogást a helyi ügyészség rendelte el. A férfi ismerőseit is felszólították, hogy jelentkezzenek a hatóságoknál. A rendőrség szóvivője közölte, hogy a 20-as éveiben lévő férfi a kisgyerek rokona, a kisfiú apjának az unokatestvére.

A gyerek apja elmondta, hogy a kisfiúnak az a rossz szokása van, hogy állandóan cigarettacsikkeket vesz a szájába, és az unokatestvére csak meg akarta leckéztetni a fiát.

Egy orvosszakértő elmondta, hogy ez egy teljesen értelmetlen tett volt, mivel ezzel senkit sem lehet elrettenteni a cigarettázástól, sőt ezzel éppen ellenkező hatás váltható ki.

Egy helyi ügyvéd elmondta, hogy a férfinek súlyos vádakkal kell szembenéznie, és ha elítélik, óriási bírságra, de akár börtönbüntetésre is számíthat. A szaúdi törvények is feltétel nélkül védik a gyerekek és a családok jogait.