Menekülnek a németek a migránsok miatt

2018.03.17. 13:00

A német Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2016-ban 281 ezer német hagyta el a hazáját, miközben Németország összlakossága nem csökkent, sőt, 500 ezerrel nőtt a migráció miatt - írta meg a Die Welt. A beözönlő migránsok száma 2015-ben rekordot döntött: 2 milliónál is többen érkeztek a németekhez.

Kétmillió migráns

2015-ben 2 millió 16 ezer migránst engedett be a nyugat-európai ország,

amire Németország alapítása óta nem volt példa.

Migránsok alszanak egy passaui befogadóállomáson 2015. október 30-ánForrás: MTI/EPA-DPA/Sebastian Kahnert

2016-ban 1 millió 720 ezer bevándorló érkezett, vagyis pontosan annyi, mint amennyi Budapest lakossága volt 2013-ban. Ebből 635 ezren le is telepedtek, hiszen pont azért indultak el saját hazájukból, hogy Németországban éljenek. Bár a Németországba érkező bevándorlóknak valamivel több mint a fele az EU-ból származik, körülbelül egyharmaduk a Közel-Keletről, Afrikából és Ázsiából érkező migráns. Ők többnyire olyan régiókból jönnek, ahol a születési arány magasabb, mint bármelyik uniós országban.

A migrációs hullámnak köszönhetően 2016-ban a lakosságnak mintegy 23%-a volt migráns.

A felmérések szerint amíg a nyugdíjasoknak mindössze 10 százaléka,

a gyerekeknek 38%-a már nem német.

Nyugat-Németországban ennél rosszabb a helyzet. Ott a gyerekek közel fele, 42%-a migráns.

Szíriai migránsok érkeznek a friedlandi fogadóállomásra a közép-németországi Göttingen közelében 2016. április 4-énForrás: MTI/EPA/DPA/Swen Pförtner

Nem alkalmasak munkaerőnek a migránsok

Emellett a németeknek azzal is szembesülniük kell, hogy

a százeres számban letelepülő migránsok nem elég szakképzettek.

Tanulmányok alapján megállapítható, hogy kétharmaduk nem tud megfelelően írni és olvasni, és csak 10%-uk "tudós". 

A menekültek 90% -a nem alkalmas Németországban való munkavállalásra 

- mondta Bajorország gazdasági minisztere, Ilse Aigner 2016-ban.

Ausztriából érkezett migránsok egy átmeneti szállásra mennek a németországi Wegscheid közelében 2015. október 28-ánForrás: MTI/EPA/DPA/Armin Weigel

Menekülnek a németek

Nem csak a migráció döntött történelmi rekordokat az elmúlt években, hanem a németek elvándorlása is. 2016 -ban 281 ezer német látta úgy, hogy más országban jobb lenne élni. Leginkább Svájcba, az Egyesült Államokba, Ausztriába, Nagy-Britanniába, Törökországba és Franciaországba költöztek. A menekülő németek számának emelkedése a migrációs hullám mellett annak is köszönhető, hogy ma már pontosabban képesek mérni a mobilitást a Die Welt szerint.

Ugyanakkor kivándorolt, jól képzett és németül anyanyelvi szinten beszélő munkaerő helyettesítésére nem alkalmasak az alulképzett migránsok. Németországnak ma ez az egyik legnagyobb problémája, amelyet meg kell oldania.