Migránsok lőttek le egy 20 éves fiút Marseille-ben

Marseille főpályaudvar késelés
Marseille, 2017. október 2. Katonák járőröznek a dél-franciaországi Marseille főpályaudvaránál 2017. október 2-án. Az előző napon egy férfi a pályaudvaron késsel halálosan megsebesített két fiatal nőt, a helyszínen járőröző katonák lelőtték. (MTI/EPA/Sebastien Nogier)
Vágólapra másolva!
Arról számolt be a Le Figaro, hogy négy golyót kapott egy fiatal férfi Marseille-ben. Az áldozatot életveszélyes állapotban szállították a kórházba, azonban rendőrség gyakorlatilag semmilyen információt nem ad ki az eset körülményeiről. A helyiek szerint migráns leszámolások húzódhatnak meg a történtek hátterében.
Vágólapra másolva!

Az AFP-nek nyilatkozó rendőrségi források azt mondták, hogy az áldozat állapota nagyon súlyos volt, kórházba szállították. Fél négykor a tűzoltók találtak rá a fekvő helyzetben lévő férfira, néhány méterre a 13. kerületi rendőrörstől.

Kritikus állapotban volt a férfi, de a hatóságok szerint még sikerült elmenekülnie, mielőtt összeesett volna.

A rendőrség nem adott ki egyéb konkrét információt az üggyel kapcsolatban,

így továbbra sincsen adat arról, hogy például milyen típusú fegyvert használt(ak) a támadó(k), valamint milyen körülmények között történt a brutális akció.

Marseille, 2017. október 2. Katonák járőröznek a dél-franciaországi Marseille főpályaudvaránál 2017. október 2-án. Az előző napon egy férfi a pályaudvaron késsel halálosan megsebesített két fiatal nőt, a helyszínen járőröző katonák lelőtték. (MTI/EPA/Sebastien Nogier) Forrás: MTI/EPA/Sebastien Nogier

Mivel nem kaptak megfelelő tájékoztatást a hatóságoktól,

a helyiek azt feltételezik, hogy migráns leszámolások húzódhatnak meg a történtek hátterében.

Ez nem feltétlenül lenne meglepő, hiszen egyes becslések szerint Marseille-ben a lakosság felét bevándorlók alkotják,

jellemzően algériai és marokkói migránsok.

Ismert, 2018 kezdete óta hat embert agyonlőttek Bouches-du-Rhône környékén, beleértve négy marseillle-i halálos áldozatot is. 2017-ben pedig 14 ember vesztette életét Bouches-du-Rhône-ban a rendőrségi jelentések szerint.