Még egy volt elnököt akarnak letartóztatni Dél-Koreában

Vágólapra másolva!
Letartóztatási parancsot adott ki egy dél-koreai bíróság csütörtökön korrupció gyanúja miatt egy volt államfő ellen; Ri Mjong Bak a negyedik az ország elnökeinek sorában, aki börtönbe kerülhet.
Vágólapra másolva!

A szöuli központi kerületi bíróság döntése azt jelenti, hogy a rendőrség bármelyik pillanatban elfoghatja a volt elnököt, és húsz napi vizsgálati fogságban tarthatja, mielőtt megfogalmazzák a hivatalos vádat ellene.

Az ügyészség azzal gyanúsítja Rit, hogy tízmillió dollárnyi vesztegetési pénzt fogadott el különféle intézményektől és gazdasági csoportoktól, ezen felül sikkasztott saját költségvetéséből, és adócsalást is elkövetett.

Ri esete előtt egy évvel Pak Gun Hje elnök kényszerült lemondani és került börtönbe egy másik korrupciós ügy miatt. Erre a sorsra jutott két másik korábbi dél-koreai államfő: Cson Tu Hvan és Ro Te Vu is.

Ri Mjong Bak tagadja, hogy bűncselekményeket követett volna el, és azt állítja, hogy személyes ügyek miatt akarnak leszámolni vele.