Ezzel trükköznek az afrikai migránsok Németországban

migration Horizontal
német rendőrök egy 16 éves, afrikai migráns papírjait ellenőrzik
Vágólapra másolva!
Sok észak-afrikai migráns egyszerűen eldobja az útlevelét, és szíriainak adja ki magát. Okmányok nékül Németország senkit sem tud kiutasítani, emiatt maradhatott 65 ezer bevándorló Nyugat-Európában - írta meg a Sputnik News. 
Vágólapra másolva!

A kiutasítási kategóriába eső migránsok száma egy év alatt megduplázódott. 2016 végén 38 000 migráns, 2017 végén már 64 914 migráns kitoloncolását kellett Németorszának elutasítania egy egyszerű indokból. A magát többnyire indiainak, pakisztáninak és afgánnak mondó migránsoknál ugyanis

nem volt olyan irat, amellyel igazolni tudták volna, kik ők és honnan származnak,

így a jogszabályok értelmében a német hatóságok nem küldhették őket haza.

- idézi a német belügyminisztériumot a Sputnik News.

német rendőrök egy 16 éves, afrikai migráns papírjait ellenőrzik Forrás: AFP/Guenter Schiffmann

A múltban Németországban számos kérdés merült fel az észak-afrikai nemzetekkel kapcsolatban. A szabályok értelmében a származási ország köteles dokumentumokat adni a migránsoknak, de ezt sokszor elmulasztja.

Több észak-afrikai migráns pedig egyszerűen eldobja az útlevelét,

és úgy tesz, mintha szíriai lenne.

Egy 15 éves szomáliai migráns lányt vezetnek el a német rendőrök 2017. augusztus 24-én, aki az osztrák-német határon keresztül akart beszökni Németországba Forrás: AFP/Guenter Schiffmann

Ugyanakkor a kialakult helyzetet bonyolítja, hogy a migránsok szülőhazája és Németország között

vagy nincs, vagy nem gördülékeny a diplomáciai kapcsolat.

Az indiai nagykövetségen például nagyon lassú az ügyintézés. Sokáig tart, amíg feldolgozzák az útlevél-helyettesítő dokumentumok iránti kérelmeket. Már ha egyáltalán elindítják a folyamatot, mert olyan is előfordult már, hogy nem reagáltak a németek kérésére. Pakisztánban is lassúak, Libanonnal pedig kifejezetten rossz Németország kapcsolata migráns-ügyben.