Háromévesen kell kezdeniük az iskolát a francia gyerekeknek

Vágólapra másolva!
Hatéves kor helyett már háromévesen kell elkezdeniük az iskolát azoknak a francia gyerekeknek, akik nem kerülnek óvodába. Az új reformot Emmanuel Macron elnök jelentette be.
Vágólapra másolva!

Ezzel az iskolakezdési korhatár a franciáknál lesz a legalacsonyabb Európában - írja a BBC News.

Az új döntés azonban csak a gyerekek egy részére lesz érvényes, ugyanis a francia családok többsége ügy dönt, hogy óvodába íratja gyerekét.

A kormányzati adatok azt mutatják, hogy a francia gyerekek mindössze 2,4 százaléka nem iratkozik be.

Macron elnök elmondta, hogy a változás célja, hogy az egyenlőtlenségeket megszüntesse az oktatás területén.

Az ország szegényebb területein élők általában nem küldik óvodába gyerekeiket.

A 2019-es tanévtől vezetnék be az új rendszert, amely segítené a szegényebb családok gyerekeit, hogy a tanulásban és fejlődésben, ők is felzárkózhassanak a módosabb társaikhoz.

Macron a változást a francia oktatás alapító pillanatának nevezte.

Az európai országok többségében hatéves kortól kell kezdeni az iskolát, azonban vannak például kivételek így például Észak-Írországban négyévesen, Angliában ötévesen, Bulgáriában és Svédországban hétévesen kerülnek iskolapadba a gyerekek.

Egy 2015-ös tanulmány kimutatta, hogy azok a gyerekek, akik később kezdik az iskolát, kevésbé lesznek figyelmetlenek vagy hiperaktívak az órákon.