Részegen furikázta a kisgyerekét egy szlovák nő, aki karambolozott

részeg szlovák anya
A szlovák nőnél a rendőrök 2,1%-os véralkohol-szintet mértek.
Vágólapra másolva!
Részegen a szalagkorlátnak hajtott gépkocsijával egy szlovák nő Pozsonytól nem messze, kedden délután. A kocsiban volt a 3 éves gyereke is – számolt be közösségi oldalán a Szlovák Országos Főkapitányság.
Vágólapra másolva!

A 30 éves pozsonyi nő a D2-es autópályán vélhetőleg későn reagált az előtte haladó és éppen fékező járműre.

Félrerántotta a kormányt és körülbelül 60 km/órás sebességgel nekirohant a szalagkorlátnak.

Az Angelika nevű szlovák nőnél a rendőrök 2,1%-os véralkoholszintet mértek. Forrás: facebook:Polícia SR

Mint kiderült, a nő erősen ittas állapotban vezetett, ráadásul a hároméves gyermeke is a kocsiban ült.

Az anya könnyebben megsérült, a gyermek szerencsére egy karcolás nélkül megúszta a balesetet.

A rendőrök azonnal bevonták a jogosítványát, és előállították a részeg női sofőrt. Az ügyét állítólag gyorsított eljárásban tárgyalja majd az illetékes pozsonyi kerületi bíróság.

Szlovák rendőrségi forrás szerint tettéért akár 2 év letöltendő börtönre is ítélhetik.