Fűrésszel akarta lefejezni az autista kisfiát

lefejezés, autista fiú
Vágólapra másolva!
Egy fűrésszel akarta lefejezni a 11 éves autista fiát egy amerikai anya.
Vágólapra másolva!

A 46 éves nőt gyilkossági kísérlettel és gyermekbántalmazással vádolják - írja a Sky News.

A nő azt mondta, hogy túlterhelt, és nem tudta ellátni az autista fiait Forrás: Montgomery County Police Department

A nőnek két fia van, mindkettő autista.

A marylandi bírósági iratok szerint az anya azt mondta, hogy nem akarta, hogy gyerekei teherré váljanak a társadalom számára, ezért akarta, hogy meghaljanak.

A nő a kórházi személyzetnek azt mondta, hogy túlterhelt, és hogy nem tudta ellátni a két autista fiút megfelelően.

A 11 éves fiú elmondta a helyi rendőrségnek, hogy mikor hazaért az iskolából, azt látta, hogy öccse a kanapén sír, anyja pedig hol sír, hol pedig felnevet.

A fiú azt is elmesélte, hogy anyja akkor támadt rá, mikor nem sokkal később rajtakapta őt, hogy videójátékozik, tanulás helyett.

A bírósági dokumentumok szerint az anya letérdeltette fiát, majd egy íj fűrészt nyomott a nyaka hátsó részéhez, és fűrészelni kezdte a fiú nyakát.

Miután a nyomozók meglátták három nappal később a fiút, sebeket, vágásokat találtak a bal vállán és a lapockái között. A kisebbik fiú nem sérült meg.