Döglött patkány, mocsok, hajléktalanként élő migránsok Róma utcáin - videó

Vágólapra másolva!
Videót tettek közzé a Twitteren, amely megmutatja a római migránsválsággal kapcsolatos valóságot. Az olaszok dühöngenek. Egyikük szerint Julius Caesar elszégyellné magát, ha látná, más azt írta, hogy meg kellene nyitni a Colosseumot és oroszlánok elé vetni az illegális bevándorlókat. Többen pedig azt gondolják, hogy az unió vezetőinek köszönhetik az áldatlan állapotokat. 
Vágólapra másolva!

A videót a Voice of Europe tette közzé Twitter oldalán. A felvételen látni, hogy Rómában az utcán fekszenek a migránsok, körülöttük pedig halmokban áll a szemét. Még egy döglött patkányt is rögzített a kamera.

Gyakorlatilag középkori viszonyok uralkodnak az örök városban.

Az olaszok elkeseredettek, szeretnének megszabadulni az illegális bevándorlóktól. Az egyik olasz kijelentette, ezzel

Róma elesett.

Egy másik azt írta, hogy

Egy harmadik pedig úgy látja, eljött az ideje annak, hogy újból megnyissák a Colosseumot, és

oroszlánok elé vessék a betolakodó migránsokat.

Linda Antogini festőművész is hozzászólt a videóhoz. Azt írta, Olaszország az utóbbi időkben drasztikusan megváltozott. Saját bevallása szerint élt északon és délen is, és látta, milyen volt ott korábban. Úgy fogalmazott,

összetört a szíve, amikor rájött, hogy szeretett országa mennyire lepusztult.

Volt olyan kommentelő, aki egyenesen Brüsszelt és Angela Merkel német kancellárt tette felelőssé azzal kapcsolatban, hogy Olaszország mély migráns-válságába került. Más is az Európai Unió vezetőit hibáztatta.

- írta.

Egy kommentelő pedig hozzátette, a volt szovjet tagállamokban, a keleti blokk országaiban

bezzeg egyetlen migránst

sem látni!