Az erőszak ellen tüntettek a németországi Kandelben

Vágólapra másolva!
Az erőszak ellen tüntettek a németországi Kandelben, ahol tavaly decemberben egy afgán férfi megölt egy német lányt, aki korábban a barátnője volt; a tüntetők egy része Orbán Viktor nevét skandálta – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat esti híradójában.
Vágólapra másolva!

A tudósítás szerint a gyilkosság óta rendszeresek a tüntetések, a résztvevők ismét arra próbálták felhívni a figyelmet, hogy Németország szerintük kevésbé biztonságos, mióta beengedték az illegális bevándorlókat.

A demonstrálók szerint sokat romlott a közbiztonság, és

megelégelték, hogy a migránsok egyre több erőszakos bűncselekményt követnek el

a nők ellen.

A gyilkosságot elkövető férfi 2016-ban érkezett Afganisztánból Németországba menedékkérőként.

Orbán Viktor nevét skandálták

A tüntetők biztonságot, a határok lezárását, véleményük szabad kinyilvánításának lehetőségét és Angela Merkel kancellár lemondását követelték - hangzott el a tudósításban.

A demonstrálók szerint Németország megváltozott,

a szövetségi kormány pedig nem garantálja az emberek biztonságát.

Többen azt mondták, ezzel szemben Magyarországon más a helyzet.

A tudósításban megszólaló egyik férfi arról beszélt, hogy

ezt meg kell őrizni. Egy asszony pedig azt mondta, hogy szerinte egyedül a magyarok értik, mi történik ma Európában, ezért minden tisztelete a magyaroké.

A tüntetés szervezője emlékeztette az összegyűlteket, hogy vasárnap választásokat tartanak Magyarországon. Azt mondta: „mi itt pontosan tudjuk, kinek kell győznie”. A tüntetők ezután Orbán Viktor nevét skandálták - tudósított az M1 aktuális csatorna híradója.