Egy német tartományban betiltanák a fejkendő viselését az iskolákban

török nő fejkendő asszony lány csador
Vágólapra másolva!
A Kereszténydemokrata Párt (CDU) és a Szabaddemokrata Párt alkotta észak-rajna-vesztfáliai kormánykoalíció kezdeményezte, hogy a 14 év alattiak számára tiltsák be a fejkendő viselését.
Vágólapra másolva!

A tiltásról különböző vélemények vannak.

Serap Güler, Észak-Rajna-Vesztfália integrációért felelős minisztériumának az államtitkár helyettese közölte, hogy

a javaslat a gyerekek szabad fejlődéséről szól

és ez nem vallási vagy integrációs kérdés - írja a 888.hu a Deutsche Welle információira hivatkozva.

Fejkendős nők. A kép illusztráció. Forrás: EPA

A tinédzserkorba való belépés után az iszlám vallású lányoknak fejkendőt kell hordaniuk.

Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU főtitkára is kifejtette véleményét a kérdésben. Reméli sikerült meggyőzni a szülőket arról, hogy

és szerinte csak a legvégső lépés lehet a hagyományos muszlim viselet törvény általi betiltása.

Németországban egyébként 14 éves kortól mindenkinek joga van hozzá, hogy megválassza a saját vallását.